Az elmúlt két-három nap volt a legrosszabb, amikor rádöbbentem, hogy van másik mellem is, és az, hogy az egyikben évek óta vannak teljesen ártalmatlan ciszták, nem jelenti azt, hogy a másikban ne lehetne bármi más. Vagyis eddig mindig csak a cisztás mellemre gondoltam úgy, hogy jaj, csak legyen minden oké, a másikra meg egyáltalán nem, és aztán amikor rájöttem, hogy az is létezik, akkor totál bepánikoltam, hogy azzal lesz gond - de szerencsére egyikkel sincs, csak a változatlan méretű és helyzetű cisztákat írták le újra. Akkora kő esett le a szívemről, hogy hangosan nevettem hazafelé jövet vezetés közben. Jólesett. Hasonló jókat mindenkinek - holnap lesz az utolsó tanítási nap, hétvégén az anyukámnál leszek (főzök, szerelek, gondozok, szeretek, takarítok, hajat vágok, satöbbi) - aztán elkezdhetem ontani a beadandókat. De már hamarosan jön a téli szabadság, és biztosan nem fogok minden nap napi huszonnégy órában tanulni.
Ha vannak ötleteitek, hogy milyen ajándékokat szokás mostanában venni azoknak a pasiknak, akiknek nincs szükségük semmire, vagy ha mégis, akkor azt azon nyomban megrendelik maguknak, akkor szóljatok. Ideillő kis párbeszédecske:
- mit szeretnél karácsonyra?
- semmit
- oh... azért ne legyél nagyon csalódott, ha nem azt kapsz
(és ezt meg is ígérte - csak sajnos nekem nincs semmi világraszóló ötletem)
Hurrá🤗.
VálaszTörlésÉljen, éljen! :)
VálaszTörlésMasszázs, mint ajándék?
Ezt már előttem valamikor tizenkét-három éve - és azóta is ugyanoda jár.
TörlésDe jó! :)
VálaszTörlésÉn most egész hasonló helyzetben Imagine-ajándékutalványt fogok venni a barátomnak. :) Városi sétákat szerveznek, ő választhatja ki, hogy melyikre menjünk, nem is csak budapesti sétáik vannak, hanem néhány vidéki városban is még.
Sajnos nem hiszem hogy értékelné
TörlésMartine, a Kertész Imre séta szuper! És ingyenes. Csak ajánlani tudom
TörlésSzínházjegyet egy kedvenc darabra?
VálaszTörlésAz nekem lenne ajándék :) remélem kapok is, és akkor eljön velem
TörlésSzabadulószobából rejtvényeket megfejtve kiszabadulni?
VálaszTörlésén szeretem, ő inkább csak eljön velem
TörlésÚgy emlékszem, hogy azt írtad, edzésre jár. Valami ehhez kapcsolódó dolog?
VálaszTörléssemmi
TörlésEgy számára fontos ügy támogatása, mellé egy apró gasztro ajándék? Szállásfoglalás közös utazásra? Vagy ha tárgyi ajándék, akkor két olyan dolog, amit én nagyon szeretek, és szerintem nem csak jópofa, de hasznos is:
VálaszTörlés- Philips wake-up light fényterápiás ébresztőóra: nem azt mondom, hogy azóta öröm a reggeli ébredés, de minőségi ugrás volt, és
- Bialetti színes kotyogós kávéfőző. (szárnyati voltam)
A pink Bialettinkről majd mutatok képet - imádom, de inkább az enyém :D - viszont ez a fényterápiás ébresztőlámpa érdekes lehet, erre ránézek :)
TörlésKözös utazás! Szerintem mindennél többet ér! Kinézni vmit közösen és közös ajándék mindkettőtöknek!
VálaszTörlésCili