Az úgy volt, hogy megbeszéltük, hogy vasárnap elmegyünk a Tiszára, hogy leszedjük az esetlegesen még ott lévő szőlőt. Meg elzárjuk a vizet télire. Meg együnk valamit valahol (én főleg birkapörköltre gondolok ilyenkor). Vasárnap reggel fel is keltem időben - és azt láttam, hogy a világ minden szürkesége borul rám. Főztem kávét, felébresztettem A.-t, hogy induljunk a Tiszára. De közben elnyögdécseltem neki, hogy milyen ronda az idő. Kávézás közben az időképet tekergettük, hátha ígér valami jót. Derülést. Vagy legalább hogy a ködszitálás meg az eső eláll. De nem ígért mást, csak hidegpaplant. Fázósan összebújtunk. Mert ki a tököm akar nedves időben szüretelni, aztán vizesen hazaautózni este, anélkül, hogy csak egy percre is láttuk volna a napot? Senki, naná. A. nyöszörgött, hogy dolgoznia is kell, hiába vett ki szabadságot, én tovább tekergettem az időképet, hogy megnézzem, meddig ér a ködtakarónk. Teljes Magyarország a teljes hétvégén alatta lesz. Miközben... miközben egész Európában tombol a nyár. Harminc fok Franciaországban - és mindenütt máshol is húsz. És ragyogó napsütés. A Tátrában is. A Tátrában, amit imádok. Rákattintottam a szállásadó oldalra, ahol már géniuszkettőben vagyok. Ez nyolckor történt. Hogy van-e nagyon olcsó szállás. Két éjszakára. Reggelivel, wifivel, jó helyen. Hát, volt. Nyolc óra tízre lefoglaltuk, tízre úton voltunk, kettőre odaértünk. Remek döntésnek bizonyult - csak egy fél nap, meg egy egész, meg egy reggeli. Egy kis csámborgás a Csorba tónál, meg Ótátrafüreden, éjjel vörös félhold, vidáman csikorgott alattunk az elektricka, aztán másnap kisebb túra és a lanovkázás Lomnicon. Ragyogó napsütés, olyan kék ég, amilyet csak festeni lehet, olyan extázisba hajló lombszínekkel, hogy az már színorgazmus. Egy szál pólóban kétezer méteren. Ott volt még a tavalyi hó, megmosakodtunk benne, hogy szépek maradjunk és egészségesek. Lesültünk. Rommá gyalogoltam a lábamat (ahhoz sajnos nem kell iszonyú hosszú túrákat tenni) - de másnapra mindig megjavult. Ettünk sztrapacskát, gombalevest, mákos kalácsot. Ebbe a szűk két napba belefért egy heti pihenés.

























Csodás helyek! Jól tettétek, hogy megszöktetek!
VálaszTörlésigen - és újra meg újra szökni vágyom
TörlésDe jó ez az átszervezés! Nagyon vágyom a Szlovák Paradicsomba, kedvenc Dedinkynkbe, akár ősszel, tavasszal, nyáron (a tél, az nem az én világom ott).
VálaszTörlésA mi unokázásunk 5 napig ködben úszott, bezzeg hazaérve ragyogó napfény van két napja megint....
Kösz a szép fotókat, jó látni!
rhumel
nálunk sajnos sehol a ragyogó nap - tegnap volt némi derengés, megma reggel 7.00 és 7.13 közt
TörlésMiis itt voltunk, csak sajna covidosak lettünk, így haza kellett jönni. Csodás idő volt! (M. Gray)
VálaszTörlésÓ, az pocsék lehetett! Remélem, már gyógyulóban vagytok!
TörlésNagyon klassz képek, örülök, hogy sikerült megszöknötök, pihennetek. (Hblvnc)
VálaszTörléshátmégén :)
TörlésCsak azért nem irigykedem látványosan, mert mi a négy napból háromszor felmentünk 800 m fölé a szikrázóan napos Bükk-fennsíkra, én is lesültem :)
VálaszTörlésDe jó volt olvasni. Szuper ez a spontaneitás. :) + Minden A.-ról szóló szösszenetedböl sugárzik, hogy szeretitek egymást. ♥️ Jó közös szökéseket továbbra is! :)
VálaszTörlésBoci