halottak napi álom

Azt álmodtam, hogy a rossz emlékű B. sok év után előkerült valahonnan, és úgy tudta, hogy még együtt vagyunk, holott én már évek óta A.-val vagyok - de nem mertem szólni neki, így elkezdtem valami kettős életet élni. Nem volt nehéz, B. többnyire részegen fetrengett, napokra eltűnt - akkor én boldogan (de a titkom terhe alatt mégis remegve és rettegve) éltem A.-val - aztn amikor B. felbukkant, akkor igyekeztem valahogy menekülni előle - de volt, hogy nem sikerült. Így talált meg az uszodánál is, ahol én egy magánedzővel egyeztettem épp - aki mondta, hogy induljak a balatoni harminc kilométeres nyílt vízi versenyen, ne aggódjak, ott lesz ő is, de ő nem fog ráérni tanácsokat adni, forduljak inkább annihoz, mondjam, hogy ő ajánlotta. Kijöttem az uszodából és ott várt B. Nem tudom, honnan tudta, hogy ott vagyok, de mondta, hogy ideje hazaindulni. Mondtam, hogy én most egy úszóversenyre gyakorlok. Hogy akkor jön velem ő is. És akkor eszembe jutott, hogy őt küldöm el a Balatonra. Mondtam neki, hogy beszéltem az úszóedzőmmel, hogy ő (B.) milyen remekül úszik, hiszen versenyszerűen kajakozott is, azoknak meg muszáj, és hogy menjen nyugodtan majd oda Fannihoz, aki ad neki tanácsokat a harminc kilométerre. Nem az volt a mögöttes szándékopm, hogy belefullad, csak hogy napokra szabad leszek - de ezt is jónak ítéltem. Adtam neki pénzt is az útra (folyton az én pénzemből élt, ivott, barátkozott) - aztán elmentem a virágoshoz, hogy valami gombákat meg fenyőágakat csomagoljon be nekem. Amíg vártam, eszembe jutott, hogy B. telefonjára az elmúlt napokban telepítettünk valami személykövető rendszert (ha nem is ő kérte, de hozzájárult, szerintem nem is értette, hogy működik, meg úgyis elfelejtette), gondoltam, ránézek, hogy hol van már a Balaton felé menet. Sehol sem volt. Illetve az uszoda melletti krimóban. A bor nem válik vízzé. Először dühös lettem, aztán megörültem neki, hogy majd ezzel szembesítve fogom otthagyni végleg, hogy már bizonyítani is tudom, hogy hazudik, nem ott jár, ahol mondja. Mert abban biztos voltam, hogy három nap múlva egy valahonnan lomizott éremmel tér majd haza, hősként ünnepelve magát, hogy ezt értem tette, és hiába tudom, hogy hazudik, nem fogom tudni bebizonyítani, és pláne, nem fogom tudni ott hagyni.

Álom volt. Olyan álom, ami valóságdarabkákból épült fel. Nem a tartalmat illetően, az nyilván nem lehet igaz. De a félelmeim, a gondolataim, a reakcióim (amik nyilván szintén nem valósak) mégis visszarepítettek egy olyan kiszolgáltatott érzelmi állapotba, amit szerencsére évtizedek óta nem kellett már átélnem. Félve ébredtem, hogy mi van, ha igaz. Mi van, ha ez nem álom, hanem emlék. Mi van, ha még él és egyszer felbukkan. Mi van, ha még mindig félnem kell. Mi van, ha én nem ilyen vagyok, mint amilyennek az utóbbi évtizedekben látszom, hanem olyan, mint álmomban - ez látszott a legijesztőbbnek és a legfájdalmasabbnak.