2022. október 18., kedd

reggeli

Már napok óta annyira kívántam, hogy szinte éreztem a számban a krumplilángos (?) ízét fokhagymás tejföllel. Nem igazi lángos, igazából semmi egyéb, mint reszelt krumpli egy kis sóval összekeverve és belenyomkodva egy serpenyőbe, majd vastag palacsintává sütve. Mindkét oldalát barnára kell sütni, középen viszont lágy marad (de nem nyers). Kettőnknek elég volt egy nagyobb és egy közepes krumpli (oké, mindketten meg tudtuk volna enni egyedül is az egészet, de inkább elfeleztük), néhány kanál tejföl és néhány gerezd fokhagyma. Ittunk utána egy-egy bögre banánturmixot - és én délután fél hatkor ettem legközelebb, addig éhes sem voltam. Nem túl nagy macera megcsinálni, semmi faxni, egyszerű, hétköznapi íz, de mennyei. Nyers salátával is nagyon finom, holnap azzal csinálom (feltéve, hogy nem alszom el)

2 megjegyzés:

  1. Köszi az ötletet, megcsináltam, megettem, leküldtem mellé egy salátát is és megköszöntem a munkát előre is az emésztőrendszeremnek. Most úgy érzem, egy hétig nem kell ennem :)

    VálaszTörlés
  2. Beré - nalunk Gyor kornyeken igy hivjak, de minden tajegysegnek megvan a maga never ra :-) Nyammm!

    VálaszTörlés