Hetek óta fáj a hátam a lapockáim vonalában, meg egy kitüntetett ponton a lapockáim és a gerincem metszetében, nem folyton, viszont bizonyos - előre nem látható - mozdulatok hatására úgy nyilall bele a fájdalom, hogy olyan, mintha azon nyomban eltörnék hosszában (meg keresztbe, meg mindenhogyan, darabokra) - be is jelentkeztem gyógytornászhoz. Egy vadi újhoz, mert ugyan jártam évekkel ezelőtt egy nagyon profihoz, de neki olyan szűkösek a kiadható időkeretei és nekem annyira más az időbeosztásom, továbbá olyan messze van tőlünk, hogy az új munkahelyemmel párhuzamosan leszoktam róla - most pedig már ötödik éve dolgozom az "új" munkahelyemen, szóval kénytelen vagyok belátni, hogy nem vagyunk immár kompatíbilisek. Szóval, kerestem egy közelebbit és most izgulok, hoyg legalább nyomokban tudja-e azt, amit Gyöngyi. És hogy addig is túléljek, míg oda eljutok, csináltam egy meleg fürdőt lazító fürdősóval. Van amúgy többféle fürdősó is itthon, A.-nak szoktam venni karácsonyra meg szülinapra - aztán a nagy részét én használom el. Ezt a lazítót szeretem egyébként a legkevésbé, mert élénk narancsszínű és nekem bizarrabb a kék, a zöld, de még a vörös víznél is (és ha ez itthon politikai színezetet is kaphat, most nem erről van szó, bár...) - szóval megszórtam a vizemet a narancssárga kristályokkal, és belemerítkeztem. Nem volt rossz, ha nem ragaszkodtam hozzá, hogy az összes defektes porcikám, úgy mint a hátam, a térdem és a bokám is egyidejűleg benne legyen a gyógyító vízben - mert azt viszont csak olyan kényszertartással tudtam elérni, hogy bármelyik kígyótestű mutatványos megirigyelhetett volna a hajlékonyságomért. És hát analóg ez is: így lazítok én. Rendszeresen ezt csinálom. Addig gubancolom magam folyton lazítás címén, míg teljesen összegabalyodok. Akkor indulhat a fájdalmas kigubancolás.
Nekem nagyon sokszor elofordul az ilyesmi amikor "nyomas" alatt alok. Erzelmi, szakmai akarmi.. Sokat segitett az 'EFT tapping'. (Emotional Freedom Technique) Gondoltam hatha neked is segit. Brad Yeats vagy Nick Ortner videok a Youtubon hasznosak. Lehet csinalni barmikor akar a slozin :-D Nekem mint uj anyuka mas nem jut :-D
VálaszTörlés