Karina, Álmos, Kinga, Krisztofer, Rozé és Dió (meg a motoros)

Ezeket a gyerekeket, sem a kutyát nem ismerem. Többségükben ők sem ismerik egymást. Hogy mi a közös bennük? Az apjuk. Mármint nem úgy, hogy egy apjuk van mindannyiuknak, hanem hogy mindannyiuknak olyan apja (Dió esetében gazdája) van, aki fehér, középosztálybéli férfi, feltehetően középvezetői, esetleg felsővezetői pozícióban és aki elképesztően kurva büszke arra, hogy a hétvégén segít a nejének. Például elmegy a gyerek(ek)kel a DM-be bevásárolni, elviszi őket játszótérre vagy étterembe (ez pont nejestül történt) - és azt, hogy megjelent a színen egy ilyen alfahím, azt mindannyian azonnal a tudomására is akarták hozni mindenkinek, aki egy szűk öt kilométeres körben tartózkodott, ezért azzal a hangerővel kommandírozták a gyerekeket és Diót, hogy senki ne maradjon értesületlenül arról, hogy itt vannak, és pelenkát vesznek (érted, nép? Én, felsőkategóriás apa, pe_len_kát veszek Karinkával a DM-ben), meg mászókáznak (felfogtátok, emberek? Én, én, én (én, én, én, én, én!!!!!) hoztam el a gyerekeket a jáccóra!), meg rendelnek az étteremben (Dió, lábhoz! Lábhoz! Maradsz! Ülsz! Dió! Majd otthon kapsz marhahusit!). (Kriszikém, kérsz somlóit? Anya, te ebbe ne szólj bele, ez a férfiak dolga, hogy döntsenek, igaz, Krisz? De ha otthagyod, belenyomom az arcodat!) A DM-ből konkrétan úgy menekültem ki, hogy a dolgok felét elfelejtettem megvenni, mert alfaapu darabokra törte az agyamat a hangerejével. Azt hiszem, a szombat volt az utolsó alkalom, hogy nem szólok valakinek, aki ennyire durván emberellenesen viselkedik.

A motoros gyerek nélkül volt. A benzinkút egyik kútjánál hosszabb sor, a másiknál egy motor, vezető nélkül - nyilván odaálltam, hiszen mindjárt fizet (gondoltam én). A társa motoros ruhában kint telefonált a shop előtt. Várja a másikat - gondoltam. Aztán nagy nehezen (hosszú percek, már mögöttem is állt a sor - de míg a másik sor haladt, mi álltunk) letette a telefont és bement. Gondoltam, megnézi, hogy hol akadt el a másik. Újabb hosszú percek. Aztán a kút számlálója nullára ugrik, kijön a motoros (semmi társ), nekitámaszkodik a motorjának és újra telefonálni kezd. Úgy, hogy bent áll a kúton, mögötte több autóból álló sor, akiket már így is feltartott vagy tíz percig. Én néhány héttel ezelőtt használtam életemben először az autómon  a dudát, de most megnyomtam. Kissé meghökkent. De nem annyira, hogy abbahagyja a telefonálást, csak dühösen legyintett felém, mintha egy legyet akarna elhajtani. Meg odaszólt, hogy ne dudálj. És lazán a motorra támaszkodva telefonált tovább. Sajnálom, de eldurrant az agyam, szóval rátenyereltem a dudára. Muszáj volt letennie a telefont, mert szerintem nem hallotta többé, hogy mit mond bele valaki. És ha nem indult volna el (korántsem elég sietősen amúgy), akkor kiszálltam volna, hogy megmondjam neki, hogy csak a saját idejével szórakozzon. Végül is ott ültek mögöttem a szüleim, biztosan megvédenek, ha rám támad. Oké, tegnap amúgy is elég feszült voltam egész nap (úgy fél miliméterre a robbanástól), de szerintem ez a teljesen oké napjaimon is felháborított volna.