2022. július 17., vasárnap

porvihar

Oh - nem akartam senkit megbántani, úgyhogy bocsánatot kérek mindazoktól, akiket mégis megbántottam - az "ugyanolyan emberek" (gondolom, hogy ez lehetett a leginkább bántó) így tényleg félreérthető és nyilvánvalóan nem igaz. Nem fejtettem ki bővebben, nem is tudom, hogy tudnám-e eléggé árnyaltan és megfelelően - amit gondolok, az lényegesebn sokszempontúbb annál, mint amit leírtam és semmiképp nem bántó szándékkal írtam - de hát látom én is, hogy ez így ebben a formában joggal okoz felháborodást. Sajnálom, ha úgy tűnik, mintha lenézném az alföldi (vagy bármilyen más helyen élő) embereket (akik nagyon sokfélék és igyekszem senkit sem lenézni közülük) - tényleg nem. És tényleg bocs, nem úgy gondoltam, és örülök, hogy nem mindenki értette félre - de tényleg én írtam félreérthetően. 

Mindezek mellett én is nagyon örülök, hogy végre hazajöttem - nem azért, mert ott rossz lett volna (hiszen epedve várom, hogy a jövő hét után menjünk vissza majdnem oda), hanem azért, mert itthon nekem nagyon jó. Nem azért, mert Pesten minden jobb (sőt, sok esetben nagyon nem), megvan a véleményem Budapestről, és a teljes országról is (nem azért mondom, hogy most a többiek is mind megsértődjenek). És nem, én sem vagyok helikopter (hála az égnek), magamról is megvan a véleményem, legyen csak meg nektek is. Bénán fogalmazni gáz, oszt mégis hányszor megteszem. Bénán gondolkodni is gáz - szerintem azt teszem ritkábban.

Szóval, aki nem bántódott meg nagyon, annak majd még igyekszem finomítani a véleményemet, aki pedig engesztelhetetlenül megbántódott (most vagy bármikor máskor a múlttól a jövőig bármikor), annak köszönöm, hogy idáig olvasott és biztosan talál szerethetőbb blogot magának, kívánom, hogy találjon.

16 megjegyzés:

  1. Mivel önmgadat sem szoktad kímélni és nem írod, hogy te vagy a helikopter, sőt... úgy gondolom, hogy azért nem volt olyan nagyon sértő amit írtál a vidékiekről, márcsak azért sem, mert szerintem kurva jók voltak a nyolcvanas évek. :) Aláírás: egy vidéki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ugye, hogy mennyi jó dolog volt a nyolcvanas években? (azon túl is, hogy milyen fiatalka voltam akkoriban)

      Törlés
  2. Ha az előző megjegyzésről van szó(először azt hittem, elmaradtam valamiről és időközben törölted a bejegyzést) én, mint tősgyökeres alföldi, tiszai lány, aki immár 35 éve debreceni polgár vagyok, egyáltalán nem érzem sértőnek. Büszke vagyok arra, hogy itt élek, de ettől függetlenül tisztában vagyok ennek a térségnek sajnos minden elmaradottságával, gondolkodásmódjával és csak a szívem vérzik, mert ezek az emberek -mint annyi mindenki más ebben az országban- sokkal többet érdemelnének és sokkal többre lennének képesek, csak már az igény is kiirtották belőlük. Nem is hiszik, hogy másként is lehet élni 2022-ben. Aki pedig erre megpróbálná felhívja a figyelmüket, az rögtön maga válik 'taplóvá' a szemükben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én tényleg nem értem mire gondoltok. Mi itt vidéken elmaradottak vagyunk? De miért? Pestiek ti mibe vagytok mások? A lenézésen kívül pl.

      Törlés
    2. pave: köszi - bár nyilván ez is szálka (gerenda) némely szemekben. Még a végén téged is lepestiz valaki (amúgy túl lehet élni a pestiséget is valahogy, bár akkut szakaszban eléggé viszket)

      Törlés
    3. Olyan kár hogy nem válaszoltok érdemlegesen. Nyilván magyarázkodásnak tűne, de így meg nettó lenézés.
      Egy szolnoki olvasód

      Törlés
    4. kedves szolnoki olvasó - megpróbálok érdemben is válaszolni hamarosan, de sajnos már nem vagyok szabadságon, ezért nincs pont most időm hosszabb szofisztikált írásra (a kliensek eddig kedvesnek láttak, úgyhogy itt muszáj fenntartanom a látszatot)

      Törlés
  3. Az én tiszaparti városomban már semmi sem emlékeztett a 80-as évekre - megszűnt a virágzó ipar - viszont a közterek, utak, olyanok amilyenekről ámodni sem mertünk, szóval fogalmam sincs milyen arcát mutatja a környék egy látogatónak.
    Amit én nagyon köszönök Martine, hogy sosem derogált neked, hogy bárki névtelenül (és jóindulatúan) kommenteljen. Ez sokat jelent.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, ez nagyon jó! Az én tiszaparti szülővárosomban is gyönyörűek a központban lévő terek, utak, virágzik(szó szerint )minden, és közben tényleg megszűnt az ipar, munkahely egy szál sem, az idegenforgalomtól eltekintve, ami meg szezonális. Megelégednek a közmunkával és az alkalmi munkákkal. Nem vágynak többre, mert az ezért kapott juttatásokból éppen kifutja a kínai boltban kapható, igénytelen , rossz minőségű ruhanemű és cipő, a legolcsóbb egészségtelen élelmiszer(mi a baj azzal, hát kiadós, nem?! de..), a többi meg majd lesz valahogy. Hiszen most is milyen jó, hogy visszakapták az szja-t. A kata eltörlésén meg mit izgassák magukat, őket nem érinti. (értitek?! ma ezt valaki ki meri jelenteni, hogy őt nem érinti a kata megszűnése). Amikor próbálom elmagyarázni, de igenis érinteni fogja, mert a szolgáltatások nagy része számára is jóval drágább lesz, akkor megkapom, hogy nekem mi a bajom, hát én jól élek, nem?!
      Saját környezetemben tapasztalom, hogy a vidéki emberek nagy része egy másik valóságban él: abban a valóságban, amit a leginkább hozzáférhető média sugároz. Nagyon kevesen veszik a fáradtságot, hogy több oldalról is körbejárjanak egy kérdést, és úgy alakítsák ki a véleményüket. Elfogadják azt, amit készen tálalva kapnak(a véleményt is), fel sem merül bennük, hogy ez másként is lehet. Ugyanakkor ha mégis szembesülnek más alternatívákkal, az szívfacsaró. Nem régen elkísértem egy csoportot(átlagéletkor 40-es!) néhány napos külföldi útjukra, csak ide a szomszédba, a nyugati irányba. Helyiek -hozzájuk hasonló egyszerű emberek-láttak vendégül bennünket, elég sokat beszélgettünk, hogyan élnek ők,mi. Döbbenet volt, amikor szembesültek az ottani körülményekkel, lehetőségekkel. A szemükben ott tükröződött a fájdalom, hogy nekik soha nem lesz ilyen... De egy idő után egy legyintéssel megmagyarázták: ja, az Nyugat-Európa, ott más.
      Miért is kell, hogy más legyen? Már majd 35 év eltelt a rendszerváltás óta. Ha emlékszik itt valaki arra, a szocializmusban tényleg mesterségesen el voltunk zárva a 'más'-tól, csak egy-két véletlen külföldi út során tudtunk belekóstolni, hogy lehetne másként is élni. De ma már globális a világ, ez nem akadály. Itt, Kelet-Magyarországon mi mégis azt választjuk, ami van. Én így értelmeztem és értettem egyet Martine-nal, amikor azt írta, megrekedt a 80-as években ez az országrész. Semmiféle lenézést nem éreztem a szavaiból, nekem elég sok budapesti ismerősöm van, soha nem tapasztaltam részükről ezt a megnyilvánulást. Lehet, hogy mások vagyunk itt egy kicsit, mint ahogy mások a Duna túlsó felén élők is, és más egy nagyvárosban élő is, de ettől a változatosságtól szép a világ.
      Ja, és mindentől függetlenül, nagyon szeretek vidéken élni, éppen az élhetősége miatt, ahogy azt itt valaki említette is!

      Törlés
    2. Neked nagyon negatív tapasztalataid vannak. Szomorú.
      Dehogy elégednek meg a közmunkával! De ahogy te is írtad itt sokszor nincs más. Hisz nincs annyi munkahely mint Pesten. Sokszor nulla lehetőség van.
      De most mindenki menjen fel Pestre meg külföldre? Ez mennyire reális szerinted?
      Valahogy az zavar ezekbe a hozzászólásokba hogy mindenkit egy kalap alá vesztek.
      Ti voltatok Kata tűntetésen? Miert nincs ott minden pesti? Nem érne meg 1-2 nap szabit? Jah hogy ott se mindenki ilyen felvilágosult meg tenni akaró.
      Köszönöm egyébként hogy leírtad a véleményed. Tenyleg sajnálom hogy igy látod.
      Ági

      Törlés
  4. Szerintem a 80-as ėvek sok tekintetben élhetőbbek voltak vidéken ės a nagyvárosokban is.

    VálaszTörlés
  5. Szerintem az 1400Ft/ kg.kenyér áráért kellene tüntetni,no meg a vaj ..stb...Katával nagyon sokan nagyon jól jártak,azért valljuk be.Nem a kényszerből vállalkozók persze...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mert mi lenne a cél? hogy minél többen járjanak rosszul? https://www.atv.hu/videok/20220718/dk-a-kormany-kivegzi-a-katasokat-mikozben-noveli-az-allamtitkarok-fizeteset

      Törlés
    2. Ez is olyan tipikusan magyar: ha megdöglött a tehenem, dögöljön meg a szomszédé is...

      Törlés
    3. Ez tipikusan vidéki. 😄
      A pestiek nem ilyenek....
      Egyébként nem erre gondolt a hozzászóló.
      Ági

      Törlés
    4. A pestieknek nincs tehenük😅

      Törlés