2022. július 21., csütörtök

adalékok a sorsunkhoz

Ádám és Júlia kaptak Istentől egy paradicsomot, abban kellett élniük. Egyszer Ádám elment sétálni, és Júlia pedig felmászott egy fára, amin egy kígyó élt. Az maga volt az ördög. Rábeszélte Júliát, hogy egyen az almából, de az mérgezett volt. Nem halt meg tőle, ezért azt mondta Ádámnak amikor az hazaért, hogy egyen ő is belőle. Evett. Isten ezért rettenetetesen megharagudott rájuk, hogy szót fogadtak az ördögnek, úgyhogy kilakoltatta őket. Szerintem nem rendőrökkel, csak simán. Elmenekültek. Én nem bírok azóta sem pucér embert látni.

1 megjegyzés:

  1. (Júlia?)
    Mennyire árulkodó ez a sztori. A férfiak valójában mindig is féltek a nöktöl, ezért próbálják azóta is elnyomni öket. Arra is kiváncsi lennék, az iszlámnak milyen nögyülölö sztorijai lehetnek, ha már a kereszténység is ennyire durva.

    VálaszTörlés