Vonszolom magam a buszmegállótól hazáig, csak néhány száz méter, de majd' meghalok a frissen ránk törő kánikulában. Az amúgy néptelen utcán a keresztutcából befordul egy nő, és heves integetésbe kezd. Amint közelebb érek, már hallom is: fiatalasszony, vegyen ágyneműt, tiszta selyem, nem fogja megbánni, meglássa, az ura százszsor is kezet csókol érte, szépasszonykám! Én mondjuk hamarabb nézném magam kiszáradt bőrű vízilónak, horpadt bádogvödörnek, törött szárnyú szöcskének, mint szépasszonynak, de egye fene. Mondom neki, hogy nem kérek. Erősködik, hogy jó lesz nekem, egyre közelít, lengeti a lapos dobozba bújtatott selymet (mint mondja), de én hazaérni vágyom, meg egy pohár vízre. Mondom neki, hogy nem veszek semmit, utcán sosem vásárolok. Rogyassza rád az isten az eget, ronda vén szipirtyó! - vágja hozzám, mielőtt végleg lemondana arról, hogy eladjon nekem valamit kartondobozban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése