Canossa

Vasárnap, amikor karácsonyfát kerestünk, elveszítettem a lakáskulcsomat. Mindenhol kerestem, végignéztem az összes kabátzsebet, azokat is, amiket már hetek óta nem vettem fel, megnéztem a többiek zsebeit, a táskáimat, az autót, az utasteret és a csomagtartót is - nem volt sehol. Ugyanezeket a köröket végigfutotta A. majd V. is - semmi. Ma nekiindultam ismét a vasárnapi körnek: négy fenyőárus, egy zöldséges, egy DM. Sehol sem találkoztak vele (de két helyen is felírták a számomat, hogyha netán előkerülne, tudjanak szólni) A. nehezen viseli az ilyesmit, többszázezrest zárcserét vizionált, meg betöréseket. Ilyenkor nagyon undok szokott lenni, össze is vesztünk. Főleg amiatt, hogy ha itt hagytam el a ház előtt és valaki azonnal (?) fölvette, akkor az milyen könnyedén kipakolhatja a házat az én trehányságom miatt. Mert én folyton elhagyok valamit. Igazából nem szoktam elhagyni semmit, csak nem találom a cuccokat a szokott helyén - aztán rendszerint minden előkerül. Mint ahogy most is. Tudjátok, hol volt? Annak a kabátnak a zsebében, amiben voltam, és amit emiatt hárman is nagyon alaposan végignéztünk, összesen legalább tízszer. Nem lyukas a zsebe. Nem is volt benne semmi egyéb, csak a kulcscsomóm. Arra gyanakodtam, hogy A. megtalálta saját zsebében és odatette, de azt modja, nem. Szóval, az első karácsony(körül)i csoda megtörtént ma.