2021. augusztus 14., szombat

Könyvek

Lassabban megy az olvasás, mint régebben, mintha elbutultam volna (egy érv az új egyetem mellett, hátha még kikupál) - de tegnap és ma elolvastam egy-egy könyvet: ezt és ezt. Mindkettő bántalmazott gyerekekről szól, az egyik könyvet maga az áldozat írta, mikor felnőtt, a másikat egy olyan anya és egyben szakember, aki érintettje a történéseknek. Borzasztó sorsok vannak, azt gondolom, hogy jó, ha ismerünk ilyen történeteket (ha már megtörténnek), de könyvként egyik sem jó. Gyorsan olvashatóak, elég egyszerű a nyelvezetük, de szépirodalomként egyik sem állja meg a helyét (szerintem - nem mintha értenék hozzá). Szóval, inkább szociográfiáknak nevezném őket (ők persze nem hívják annak).

Vettem két irodalmilag érdekesebbnek ígérkező könyvet is, az egyik a Knausgard kötetek hatodik, befejező(?) része, a másik pedig egy Borbély Szilárd kötet (mindkettőt nevezhetnénk szociografikus írásnak amúgy, de megelőlegezem, hogy ezek irodalmi értékkel is bírnak) - ezeknek még nem álltam nekik a befőzés miatt (meg mert még a nyaralásra elhurcolt kötetekbe is épphogy csak belekóstoltam)

13 megjegyzés:

  1. Borbély Szilárd Nincstelenek c. könyvét nemrég olvastam, megràzó és katartikus élmény volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is tudom hány éve van ez a könyv azon a polcon, ahol a következő könyvek vannak. Nem bírok nekikezdeni.

      Törlés
    2. Az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb és legmegrázóbb irodalmi élménye volt - az újat még nem kezdtem el.

      Törlés
  2. Bevallom, Borbély Szilárd "Nincstelenek"-jét nem bírtam végigolvasni, túlságosan megviselt. A kismacskás résznél kidőltem...
    Ami Vanessa Springora könyvét illeti, nem irodalmi igénnyel íródott, inkább leleplező tanúságtételként. Az áldozat ikertestvére, aki képtelen volt maga panaszt tenni nevelőapja ellen, de hozzájárult nővére könyvének megjelenéséhez. Annak idején óriási botrány lett belőle, mert a nevelőapa rendkívül ismert és befolyásos közéleti személyiség (volt!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. V. Springora- val magával történtek meg ezek a dolgok, az egy másik nagyon hasonló történet ahol az ikertestvére írta meg a testvére történetét.

      Törlés
    2. Oh, bocsánat, Martine, igazad van, összekevertem az Olivier Duhamel üggyel, melyet Camille Kouchner írt meg! Nagyjából egymás után jelentek meg, V. S. Gabriel Matzneff meglehetősen híres írót leplezte le pedofilia miatt, melynek valóban ő volt az áldozata. Pár éve volt egy nagy leleplező hullám a kiadói berkekben, sok könyv jelent meg szinte egyszerre, különösebb irodalmi igény nélkül: célja a leleplezés volt.

      Törlés
    3. igen, muszáj valamiképp napvilágra kerülniük ezeknek a történeteknek ahhoz, hogy ne történjen meg újra és újra (és borzalmasan sokszor)

      Törlés
  3. A Kőbölcsőt olvastam, megrázó volt a könyv az örökbefogadott és a saját lányának traumája miatt is. Az irodalmi értéke valóban nem jelentős, vannak benne kidolgozatlan szálak amik nem tudom miért kerültek bele a könyvbe. Ennek ellenére a gyerekek egymás közötti fizikai abuzusa nagyon elgondolkodtató. Nem tudom mennyire jellemző a gyerekek között, valószínűleg itt sem derül ki minden. A hatására most nyáron elkezdtem határozottan odafigyelni arra, hogy tanítsam a lányomat a határai védelmére, merjen nemet mondani. Bármikor, bármilyen helyzetben. A másik könyvnek nem tudom, hogy neki fogok-e állni a témája miatt. Hogy kell ezeket a nehéz könyveket úgy olvasni, hogy ne taglózzon le hetekre?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a munkám során (ha nem is napi, de heti, havi szinten biztosan) találkozom hasonló történetekkel, egy része nagyon régi, és inkább "csak" a feldolgozás van hátra, egy része most történik (azoknál nyilván sokféle teendő van, nagy részük nem az enyém, de egy kisebbik részük igen) - nagyon megrázó mind (és nyilván kapunk szakmai segítséget ahhoz, hogy mi hogyan viseljük) - ha sok szemszögből, több oldalról, ha máshonnan, kívülről is látom, ha jobban megértem, jobban segíthetek.

      Törlés
    2. En azota, hogy megszulettek a gyerekeim,nem birok semmi olyan konyvet elolvasni vagy filmet megnezni, ami gyerekbantalmazasrol vagy a gyerekek serelmere elkovetett egyeb buncselekmenyekrol szol. (A hireket persze olvasom, es a gyerekeknek es a szuloknek szolo kampanyokat is kovetem.) Nem tudom, hogy ez fog-e valaha is valtozni.

      Törlés
  4. Hát, nekem irodalmi szempontból nem értékelhető, szakmai szempontból pedig azért lennének kérdéseim/vannak fenntartásaim. Mindenképpen érdekes volt elolvasni, de nem azt kaptam, amire számítottam, túl nagy körülötte a hájp.

    VálaszTörlés
  5. Nem azt mondom, hogy az én véleményem szakmai, hanem hogy az ő hozzáállása vajon elég szakmai volt-e, amikor bevállalta és aztán ahogy vitte ezt a helyzetet - szerintem nem. Én (nyilván csak a könyv alapján), de úgy érzem, hogy ez a család alapból nem volt rendben (a benne élő felnőttek nincsenek igazán rendben, szerintem van feldolgozatlan gyászuk, nem is egy), én úgy látom, hogy bőven vannak feldolgozatlan eseményeik, amire bevállaltak egy tudottan nehéz múltú és hátterű kislányt. Nyilván a végzettsége/végzettségük alapján akár lehettek volna alkalmasak is - és biztosan kijött jó néhány olyan momentum, amire nem számítottak, de nekem nagyon billeg ez a helyzet. A csaj főállásához amúgy is kéne szupervízió, a kislányhoz is kellett volna (a sima nevelőszülők talán sehol nem kapnak, ezt nem tudom, de talán egy ilyen speciális nevelőszülői státuszhoz kéne) - de nem esik szó róla, hogy lenne (oké, ez a rendszer sara is) és hát egy amúgy ukrán/német anyanyelvű kislány 2-3 éves korára hogy juthat el a szakmailag jól(?) képzett magyar családjában ahhoz, hogy az legyen az elismert mutatványa a családban, hogy előadja, hogy "hülye picsa vagyok"? én ezen nagyon kiakadtam.

    VálaszTörlés
  6. de egy két-három éves gyerek németországban ezt a magyar mondatot csak a magyar nevelőcsaládjától hallhatta - ami szerintem gáz

    VálaszTörlés