2021. augusztus 14., szombat

Paradicsom újra

Végül is - minden jobb meggyőződésem ellenére - elkezdtem idén is befőzni. Nem esik jól, de tudom, hogy mennyire szeretem télen kibontogatni, amit főztem. És tudom, hogy sajnálnám, hogy nincs semmi. Szóval, eltettem már a héten néhány üveg sárgabarackot (aranyárban vettem, nyilván árban megérni nem éri meg), és a héten vettem két láda bio paradicsomot (kábé 15 kiló összesen) és hozzá bio bazsalikomot és most azokat főzöm. Nem darálok, nem passzírozok, nem is aprítok, hanem a félbe -  negyedbe vágott paradicsomokat bazsalikommal és sóval összefőzöm, úgy teszem üvegekbe. Ha kisebb (és hibátlanabb) darabok lennének, tennék el belőlük fermentálva is, a tavalyi egy üveg nagyon finom lett, de ezek nagyok és mindegyikből kell egy kicsit kivágni. Egy ládányit már feldogoztam: öt nagy és hat kisebb üveg lett belőle.

1 megjegyzés:

  1. Nagyon szorgalmas vagy👍. Én is főztem lekvárokat (eper, meggy és kajszi) Mindet persze a legnagyobb hőségben, de nem bánom. A sárgabarackot szedd magadban szereztem. 😊 /tavaly aranyáron volt szintén. Vagy nem is nagyon volt./ A fermentált paradicsom szuper lehet. 😊

    VálaszTörlés