Vettem két koncertjegyet. Hirtelen felindulásból, szép kártyával. A. eléggé vonakodva egyezett bele, hogy velem jöjjön. Állítólag nem ismeri ezt az együttest. Nem esik jól. Ha nem lelkesedik eléggé, azt hiszem, inkább kisorsolom a másik jegyet, mert semmi kedvem ahhoz, hogy A. a fintorgásával elrontsa az estémet.
Én elmegyek, ha A. továbbra is fintorog 😁😉
VálaszTörlés:) köszönöm a felajánlást :)❤️
Törlés🥰
TörlésNa, pont emiatt megyek inkább egyedül koncertre, lényegesen jobb, mint valakivel, akit győzködni kell... :)
VálaszTörlés(Viszont az nagy megvilágosodás volt, hogy a Bp Parkba lehet jegyet venni bármelyik SZÉP-kártya alszámláról, a következő pár hónapban biztos erre fogom költeni).
Én is nagyon megörültem hogy lehet SZÉP kártyával fizetni :) én szeretek egyedül moziba is meg akár színházba is menni koncertre valahogy kevésbé - de lehet hogy ebben is gyakorlat teszi a mestert :D
TörlésKami véleményét maximálisan osztom! :) 99%-ban egyedül járok bulizni, és szinte csak imádás koncertekre. Ott úgyis totál elvarázsolódom és úgyis vannak hasonlóan lelkes, elvarázsolt emberek is, ha úgy alakul, nem egyszer alakul ki spontán, közös buli - bár enélkül is jól megvagyok, egy a fontos: senkihez ne legyek illendőségből hozzákötve, aki a száját húzogatja / unatkozik / pulthoz vagy pisilni menne / nem hajlandó kellően előre jönni a tömegben, bármilyen szinten lehúzza a koncerthez kapcsolódó pozitív energiaimat, ami általában egy csepp alkohol nélkül is általában eufórikus.
TörlésBoci