Fárasztó napok a hempálban

Nem állíthatom, hogy becsapott volna a sors azzal, hogy úgy tett, mintha minden rendben lenne és aztán sújtott le (az elmúlt évben kábé ezredszerre), mert még egész halvány körvonala sem látszódott a minden_rendben állapotnak. Semmi sem volt rendben - de lám, lehet még nagyobb gáz is. Mindig lehet mélyebbre zuhanni. Vakbélgyulladás gyanú miatt V.-vel beköltöztünk a hempálba* Eddig sem igazolni, sem cáfolni nem tudják biztosan, úgyhogy maradnia kell még.

A sürgősségin nagyon cuki volt mindenki, egytől egyig, orvosok, nővérek. Kapott három liter infúziót, laboroztak, covidteszteltek (engem is), ultrahangoztak - aztán azt mondták, maradjon még néhány napot. Felkerült osztályra - na, ott már kemény az élet: egy kb húsz (nem százhúsz, csak simán húsz!) négyzetméteres szobában vannak hatan, fiúk - lányok vegyesen, vagyis a hamarosan nagykorú, fiatal nő V. egy szobában alszik két tizenhat év körüli fiúval, meg egy általános iskolással meg két kisgyerekkel, plusz a hozzájuk tartozó anyukákkal - a két legközelebbi ágy fél méterre sincs tőle. Tudom, covid van - félek is tőle, ez ugyanis az a szoba, ahová azok kerülnek, akiknek nincs negatív PCR tesztjük. Remélem, mindenkinek lesz valamikor és nem fertőzik össze egymást és különösen V.-t semmiképp, semmivel. Én eddig minden éjszakára hazajöttem, V. azt mondta, kibírja nélkülem. De reggel persze megyek és ott vagyok, míg kéri. Nagyon féltem őt és viszem be mindig, amit kér vagy amit lehet. És mivel nincs bekészítve sürgősségi kórházi táskánk, de még előre megírt listánk sincs, jó sok mindene nincs még mindig. Például vittübnk tusfürdőt, de nem vittünk törülközőt. Sem poharat, sem evőeszközt, szalvétát, innivalót, köntöst, váltóbugyit... meg még mit tudom én, mit...

 * Heim Pál Gyermekkórház