Míg gyerekkoromban a borostyánlevélbe csomagolt hóvirágcsokorral azonosítottam, aztán megvetően legyintettem, majd teljesen negligáltam a nemzetközi nőnapot, mostanában valami új érzés kerít hatalmába március nyolcadikán, valamiféle meghatottság és büszkeség, amiért nő vagyok. Azt érzem, hogy ez valami kiapadhatatlan erőforrás bennem, bennünk*, nőkben.
(a képet az interneten találtam, nem én raktam össze)
* feltételezve (azt tapasztalva) hogy főként nők olvasnak
Ezzel en is igy vagyok. A kamaszkori "utalom, hogy lany vagyok"-tol a fiatal felnottkori "bezzeg a ferfiaknak sokkal konnyebb"-en at vegre eljutottam oda, hogy nemcsak, hogy jol erzem magam a boromben, de van bennem valamifele kollektiv buszkeseg is.
VálaszTörlés