Tegnap pont három olyan posztkezdemény felett ültem, amelyek mind arról szólnak, hogy hogyan fogok megbolondulni néhány napon órán belül, meg hogy kezdem érteni a folyamatot, amelynek a végefelé valaki erőszakos cselekedetekkel reagál a tehetetlenségre, meg hogy milyen szerencsétlen vagyok úgy általában. És hogy gumicukron élek, mert egyedül az ad elég erőt és kitartást ahhoz, hogy elérjem az ötszáz kilós álomhatárt. Erre megcserdült (?) a mobilom és felhívott bv* (minden különösebb apropó nélkül) és azt mondta, azért hívott, hátha van kedvem ventillálni. Volt, másfél órán keresztül folyattam a fülébe a nyűgjeimet. Aztán még volt fél óra, amikor már (legalábbis én úgy éreztem) normális ember üzemmódban tudtam telefonálni, vagyis képes voltam meghallgatni mást is anélkül, hogy mindenről AZ** jutott volna eszembe és képes voltam más témát is kezelni, mint az időskori demencia, a gondoskodás válsága, a rám zuhanó kétségbeejtő pénzügyi és egyéb gondok. Azzal tettem le a telefont, hogy még befejezem a répatortát (lesz majd gasztroposzt, mert az egyetlen dolog, amit gőzerővel tolok, az a hat emberre főzés művészete), aztán majd befejezem a posztokat. De már nincs kedvem undok posztokat befejezni. Nem mondom, hogy minden megoldódott, mert á, dehogy. De valahogy mégis színesebben látom ezt az abszolútértékben is napok óta homályos, szürke világot.
* nem akarok igazságtalan lenni, hogy csak bv-t említem, mert szoktak mások is keresni, egészen sokan és egészen rendszeresen (képzeljétek, legalább öt-hat ember innen a blogról is), és kaptam nagyon szívmelengető felajánlást is konkrét telefonszámmal, hogy hívjam bátran és bármikor - szóval, mind jólesik ám! Csak (szerencsére) ritkán vagyok annyira gyilkos hangulatomban, mint amilyenben bv tegnap talált és ritkán süllyedek olyan mélyre a gondolataimban, mint amiből tegnap általa sikerült kimásznom. Vagyis mindenkinek köszönöm, aki az elmúlt (vagy az eljövendő) időszakban rám nyitja az ajtót és attól sem csapja vissza azonnal, hogy időnként vörös köd borítja az agyamat, szikrázom a dühtől, összeomlok a szorongástól, stb.
** szomorúság, keserűség, agresszió, gyűlölet, kétségbeesés, önutálat, depresszió - és mindezek kemény sziklákba gyúrt elegye
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése