2020. október 15., csütörtök

O.C. bosszúja

Na, hol kezdjem?

Van ugye az én corsám (alias O.C.), amit a múltkor elszállítottak járásképtelenség okán. Meg van A. kocsija, ami egy kicsit öregebb az enyémnél, de mivel születésétől kezdve nálunk nevelkedett, ez egy hozzánk lojális, egy jóindulatú járgány. O.C. viszont nem az, ezt már sajnos sokszor bizonyította. A héten A. autója is a szerelőnél volt, mert a sebességmérő mutatója kábán fityeg bármilyen sebességgel is megyünk. Elvitte, megcsináltatta, ott hagyott hetvenötezret, amit azért nem szívesen hajigálunk feleslegesen - mára ismét fityeg a mutató, csak a motorlámpa nem ég hozzá. De ez mellékszál. Úgy kapcsolódik a főszálhoz, hogy ugyanahhoz a szerelőhöz visszük mindkettőt, szóval amikor A. elment a kocsijáért, akkor rákérdezett arra is, hogy az opel hogy van. Majd szólunk, mondta a szerelő, még sok munkánk van. Oké, december óta állt a kocsi, egy-két hét már nem sokat számít (de, mert a kötelezőt most kell befizetnem rá - de fogom még használni is, ha lehet, mert ki tudja, mikor tudom eladni) Tegnap írt nekem A.  messengeren, hogy kész van a kocsi, negyvennégyezerötszáz lesz, délután 4-re lehet érte menni - de nem értem rá tegnap, úgyhogy áttoltuk mára. Nem tudtuk, mit javítottak ki rajta - de az összegből ítélve túl komoly dolgot nem. Nem baj, mert úgyis el akarom adni, nem szeretnék már sokat költeni rá. Ma délután tehát elmentünk a szerelőhöz (akkor még működött a sebmérő), csengettünk, bementünk, kérdeztük Réz úr fiától, hogy hogy van a corsa. Hát, ő nem tudja, de megnézi a papírokat. Kicserélték a kipufogón a szitát. Vagy hálót. Vagy valamit, ami el volt törve.

- ennyi? - kérdezem

- hát, ennyi van ideírva - mondja a Rézfiú

- de mi van azzal, hogy megáll menet közben a motor? ez attól volt? - kötözködöm én

- erről nem tudok semmit, talán a papa - és végszóra meg is érkezik Rézpapa

- mi a baja a kocsinak? - kérdezem

- még nem tudom, holnap megyek vele egy kicsit, hogy figyelgessem

- holnap? de hát azért jöttünk, hogy elvigyük... akkor nem visszük még el

- szükség lett volna rá ma?

- nem, csak telefonáltak, hogy vigyük

- én nem - mondta Rézpapa

- én sem - mondta Rézfiú

- akkor nem értem... mondta A. ... itt a hívás, tessék... tegnap kettőkör, mondták is, hogy 44500 lesz...

- én nem - mondta Rézpapa

- én sem - mondta Rézfiú

- milyen számról hívtuk?

A. bemondja a számot. Nem ismerős senkinek. Nabakker. Akkor a corsa marad a nevelőintézetben, mi pedig közösen hazaautózunk, ahogy jöttünk. Majd szülnak, ha készen van. És sajnos nem 44500 lesz, azzal számoljunk.

Hát, most vihetjük vissza A. kocsiját is a fityegő mutatóval. Lehet, hogy lassan fiatalíteni kellene a gépparkunkat - de a kazánmizériával együtt ez már nagyon húzós lesz.

3 megjegyzés:

  1. ....még jó, hogy nem Vectrátok van... (bocsi! :) )

    VálaszTörlés
  2. Es ki telefonalhatott?

    VálaszTörlés
  3. Jaj, idén én is megváltam OC-tól, attól kezdve minden nap kaptam a csekkeket a NÚSZ-tól, hogy felhajtottam az autópályára itt és itt. Mivel papirom volt, hogy nem az enyém már a kocsi, annyiszor reklamáltam, ahány levél jött. Végül egy utolsó levelet kaptam, arról, hogy a kocsit kivonták a forgalomból. Csak tudnám, a vevőnek ez így miért érte meg? Másfél évig hajszolt, hogy adjam el neki... de átiratni vagy matricát venni már nem volt képes. Hát, vannak dolgok.

    VálaszTörlés