Ma a kollégáim, kábé tízen, tartanak szolid evős-ivós beszélgetős összejövetelt egyikük lakásán. Mentem volna, ha szabadtéren vagyunk, de egy lakásban nekem ez most nem opció. Holnap apám megy valami volt kolléga utolsó ötvenedik születésnapját ünneplő buliba. Hozzák-viszik kocsival, reggeltől éjfélig mulatnak majd. Apám mindig is nagy partiarc volt, eszébe sem jut lemondani egy ilyen lehetőséget. 78 éves elmúlt, az ő élete, az ő bulija. Csakhogy aztán hazamegy - és én nem tudom anyukámat hová menekíteni előle, akár covidos lesz, akár nem, márpedig anyukám nincs döntési pozícióban. Frusztrált vagyok és szomorú. Meg nyilván ufónak is érzem magam - de szerencsére ez korábbról már megszokott élmény, alig zavar.
P.S.: persze simán benne van a pakliban, hogy mindenki mindent túlél, csak én halok meg annak ellenére is, hogy tartózkodom a pucér arcú társaságoktól - na de ha meghalok, akkor teljesen racionálissá válnak majd a most irracionálisnak becézett félelmeim. Ha túlélem, akkor meg annyira fogok örülni, hogy nem zavar majd, hogy mindenki kiröhög.
Most se zavarjon, szerintem.
VálaszTörlés