2020. szeptember 11., péntek

Mintavétel és önismeret

Tegnap délelőtt hívtak, hogy jönnek tesztelni és azt várják, hogy addig ne egyek, ne igyak. Este hatig ideérnek - mondta a privát hívás hangja - és messzinek tűnt az este hat egyetlen korty víz nélkül. Négyig pakoltam, takarítottam, négytől sorozatot néztem (The Big Bang Theory - azt hiszem, kábé végtelenszer megnézve is tudok rajta nevetni). Végül fél nyolc után hat perccel csöngettek.

Egy elcsigázott beöltözött ember és egy olyan mentőautó állt a kapu előtt, amit mintha a nyolcvanas (?) évekből irányítottak volna ide:


A képet a netről szedtem le, ez egy tisztes, szolid példány - ami nálunk járt, az ennél jóval viharvertebb volt, orrán egy távoli határközeli város nevével. Meg is kérdeztem attól a láthatóan hullafáradt embertől, aki az autót vezette és egyben a mintát is levette (btw: szerintem eredetileg sima sofőr volt, akit valamivel rávettek arra, hogy tanulja meg a pálcikás módszert), hogy onnan jött-e. Mondta, hogy nem - de vidékről jött, csak kevésbé messziről. Naponta ingázik, csak úgy, mint számtalan vidéki sorstársa. Előttem már volt Pest megye számos - a mi házunktól kifejezetten távol eső - pontján.
- Én vagyok az utolsó címe? - kérdeztem
- Á, dehogy! Este hatkor még idebasztak tíz új címet, hat még hátra van - mondta szomorúan.

Aztán megkérte, hogy tölthesse egy kicsit nálunk a telefonját, mert - mint mondta - ebben a kurva autóban nincs semmi és nincs nála power bank. Tölthette, hogyne tölthette volna - sajnos csak 13%-ig sikerült feltornászni, míg elindult. Macskája is van? - örvendezett - nekem is van otthon, három is - így közeledtünk egymáshoz emberileg, mielőtt a pálcikáit a torkomba és az orromba nyomta volna.

Nem kellett kimennem és beszállnom a mentőautóba (mint például az egyik kollégámnak), megkérdezte, van-e a kertkapunál világítás, és mikor igennel feleltem, azt mondta, hogy akkor ez jó is lesz mintavételi helynek. Röviden adatot egyeztettünk, hogy biztosan én legyek én, de elég volt a nevem és a születési időm bemondása. Kipipálta. Leültem, lecsavarta a kémcsövek csavaros, pálcikás tetejét, az aljukat megfogtam én, egy kis torokpiszkálás - én nem bírom az ilyesmit, de ez még kellemetlen sem volt, aztán egy kis orrpiszkálás - ez is csak attól volt kellemetlen, hogy csiklandozott és féltem, hogy kitüsszentem. A pálcikát a mintával bele kell tenni a folyadákot tartalmazó kémcsőbe, kicsit megkevergetni, rázárni.

Kihúzta a telefont, elküszöntünk, további jó munkát kívántam neki, és elbúcsúztunk. Kint hosszan piszmogott még - gondolom, kesztyű, maszk le, mintát elrendez - ilyesmik lehettek. Aztán ő elment a további címeire, én pedig pizzát rendeltem.

Önismereti rész:

Csak a tudat volt nehéz, hogy este hatig nem szabad sem enni, sem inni. Kibírni könnyű volt, mert egy kicsit sem voltam éhes és csak épphogy szomjas. Rá kellett döbbennem, hogy sokszor minden külső utasítás nélkül is ez a normál napirendem. Vagyis: simán elég lesz innom napközben, az ételt csak a szemem kívánja, a testemnek nincs szüksége rá olyan gyakorisággal és mértékben, ahogy napi szinten rágcsálok.

Valamint:
A beöltözöttek is emberek. A ruhájuk ijesztő, meg a kontextus, amiben értelmezem őket. Nem kell pánikrohamot kapnom minden alkalommal, amikor meglátok egy beöltözöttek által vezetett mentőt. Majd szépen leveszi, hazamegy, megfürdik, a töltüre dugja a telefonját, vacsorázik, megpuszilja a gyerekeit, aztán bezuhan az ágyba, hogy másnap újra beüljön vidéken a rozoga kis mentőautójába, hogy újabb potenciális betegeket teszteljen. Tiszteletet érdemel, elismerést és támogatást (nem focijegy formájában)

Továbbá: meg tudom majd nézni az ügyfélkapun, hogy mi a helyzet. Köhögök és fáj a fejem. Egyik sem túlzottan erős. Ne romoljon sosem!

4 megjegyzés:

  1. :-(

    jobbulást Neked!
    meg mindenkinek

    VálaszTörlés
  2. Érdekes...nekem is vettek kenetet még április végén...arról szó sem esett, hogy enni- inni ne lenne szabad. A torokkenet- vétel az semmi, de amikor olyan mélyre az orromba a vattapálcát lenyomták, még egy óta múlva, söt: másnap is éreztem! A másik kettö teszt lehetöségével két hettel és megint két héttel késöbb- nem éltem...

    Gyógyulást, jobbulást kívánok!!! 😘

    VálaszTörlés
  3. Mi júliusban voltunk mintavételen (a fiam mandulaműtéte miatt), azt az információt kaptuk, hogy 2 órával előtte nem lehet enni-inni.
    A többi része meg a beszámolódnak... hát, ja, sajnos sejthető volt, hogy így zajlik.
    Jobbulást!

    VálaszTörlés