Mindennek eljön az ideje

Most, hogy szétszedtük Á. régi ágyát és kiraktuk a bejárati ajtó mellé, vettünk egy újat, azt tegnap éjjel A. és Á. összeszerelték - a csomagolóanyagok, és a hetekkel ezelőtti festés maradványai még kidobásra várnak, most, hogy befőzésre váró zöldségek, gyümölcsök és a rajtuk csámcsogó, nem befőzésre váró muslincák ellepik a konyhát, most, hogy félúton vagyok növények átültetésével és ellep mindent a dzsuva, most, hogy még mindig nem sikerült helyet találni - és ezért kipakolni sem - a nagyon lélekvidító, de igen sok eszközzel járó egyéni vállalkozásom kellékeit, és emiatt a nagyszoba rendje és portalansága is erősen akadályozottan valósulhat csak meg, most, hogy épp átállni próbálok a nyári ruhatárról az őszi - télire, vagyis ruhakupacok hömbörögnek naphosszat keresztül-kasul az életünkön, most, hogy elkezdődött az iskola, az egyetem és a munka, vagyis senki sem ér rá a háztartással foglalkozni, szóval most Á. időszerűnek látta, hogy ma először elhozza hozzánk bemutatni  (bár én ismerem őt tíz éves kora óta, hiszen Á. osztálytársa volt, de A. és V. nem találkoztak még vele) Lizát, akivel egy éve járnak.

Örülök neki, hogy végre jön - annak kicsit kevésbé, hogy épp ma... de a lényeg, hogy örülök.