2020. április 5., vasárnap

Nagyberuházás

Vettünk* és el is ültettünk a mai napon öt tő különféle fajtájú mézbogyó bokrot. Sosem kóstoltam, élőben nem láttam, sőt, nem is igen hallottam felőle korábban. Állítólag már idén is számíthatunk egy-két szem gumibogyóra, ha pedig 10-15 évig türelmesen gondozzuk őket, bokronként hat kilót is teremhetnek majd. Korán érik, május-júniusban. Reméljük, hogy érdemes volt hosszútávra tervezni velük! Vettünk hozzá marhatrágyát is, jól alábéleltük a friss kis  bokrokat. Egész délután nyári öltözékben (póló, rövidnadrág, gumipapucs mezítlábra) dolgoztunk a kertben A.-val. Ültettem petrezselymet meg bazsalikomot is, elültettem két vízben gyökrreztetett növénykét, egy leandert, amit tavaly Olaszországból hoztam és egy másikat, amit anyukám hozott tavaly a névnapomra egy csokorban - ez az ág gyökret eresztett, úgyhogy megtartottam és most átültettem földbe (cserépbe). Szeretem a picik kertünket (persze azt nem bánnám, ha nagyobb lenne), annyiféle növény (és munka) van benne!


* egy kis virágkertészetben, ahol maximum 10 percet töltöttünk, végig a szabadban

1 megjegyzés:

  1. Vessétek borsót! Isteni, finom, friss, szakaszosan vethető... tuti siker. (Elotte egy éjszakára érdemes beáztatni.)

    VálaszTörlés