Abból főzök, ami van

De tényleg. Néhány háttel ezelőtt kezdtem ezt a bejegyzást, akkor még az volt a íme, hogy: A nem személyesen intézett vásárlás buktatói - de mostanra ez a cím és vele a címhez tartozó kissé frusztrált életérzés is a múlté. Látom, hogy húsvét előtt még zavart, hogy azt kértem A.-tól, hogy hozzon vajat (de nem írtam oda, hogy a kalácssütéshez kell) - erre ő nem hozott vajat, mert emlékezett rá, hogy még van. Mondtam, hogy hozzon tojást is, de szerinte nem kellett, mert még több, mint fél dobozzal volt itthon. Amikor ő elindult - teszem hozzá - mert azt követően kábé azonnal megjelent a konyhában Á. és evett 6 tojásból egy reggelit, amivel kibírja ebédig. Vagy mondtam, hogy kell káposzta, de A. nem tudta, hogy mire (ezt nem is értem, mi köze hozzá?), úgyhogy hozott salátát. Ez akkor még bosszantott. De már semmi nem érdekel. Tudok főzni jégsalátából párolt káposztát*, a sült kolbászt egyéb köret híján a kertből összevadászott** sóskával pótolom, ha nincs kenyér és nincs kalács sem***, eszünk babapiskótát, gumicukor helyett pedig mazsolát vagy meggybefőttet - de fogok még próbálkozni egy kis enyvvel zselatinnal, mert a gumicukornál nincs jobb sehol****

* oké, nem lesz annyira jó, de ahhoz képest, hogy a jégsaláta a legmihasznább és leggusztustalanabb zöldségek egyike, egész jól helytállt a beugrós szerepben
** nem én ültettem, saját jószántából nő a fűben
*** meghaladva ezzel  Marie-Antoinette-et
**** ezt nem idéztem senkitől, magam találtam ki