2020. április 20., hétfő

Abból főzök, ami van

De tényleg. Néhány háttel ezelőtt kezdtem ezt a bejegyzást, akkor még az volt a íme, hogy: A nem személyesen intézett vásárlás buktatói - de mostanra ez a cím és vele a címhez tartozó kissé frusztrált életérzés is a múlté. Látom, hogy húsvét előtt még zavart, hogy azt kértem A.-tól, hogy hozzon vajat (de nem írtam oda, hogy a kalácssütéshez kell) - erre ő nem hozott vajat, mert emlékezett rá, hogy még van. Mondtam, hogy hozzon tojást is, de szerinte nem kellett, mert még több, mint fél dobozzal volt itthon. Amikor ő elindult - teszem hozzá - mert azt követően kábé azonnal megjelent a konyhában Á. és evett 6 tojásból egy reggelit, amivel kibírja ebédig. Vagy mondtam, hogy kell káposzta, de A. nem tudta, hogy mire (ezt nem is értem, mi köze hozzá?), úgyhogy hozott salátát. Ez akkor még bosszantott. De már semmi nem érdekel. Tudok főzni jégsalátából párolt káposztát*, a sült kolbászt egyéb köret híján a kertből összevadászott** sóskával pótolom, ha nincs kenyér és nincs kalács sem***, eszünk babapiskótát, gumicukor helyett pedig mazsolát vagy meggybefőttet - de fogok még próbálkozni egy kis enyvvel zselatinnal, mert a gumicukornál nincs jobb sehol****



* oké, nem lesz annyira jó, de ahhoz képest, hogy a jégsaláta a legmihasznább és leggusztustalanabb zöldségek egyike, egész jól helytállt a beugrós szerepben
** nem én ültettem, saját jószántából nő a fűben
*** meghaladva ezzel  Marie-Antoinette-et
**** ezt nem idéztem senkitől, magam találtam ki

14 megjegyzés:

  1. nem is értem: mindig azt kell csinálni/hozni, amit mondanak!
    Megvan annak az oka, hogy miért kérted/kéri az ember (lánya)
    Nem? De!
    Persze nem bántom A-t, csak úgy mondom (tapasztalat), én van, hogy fotót is mellékelek, ezt keresd, ilyet kérek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. lehet, hogy legközelebb csatolok képet - de akkor egy szimpla bevásárlólistra összeírása is egy óráig fog tartani :(

      Törlés
  2. "Tudok főzni jégsalátából párolt káposztát", jajnekem, Martine, én annyira, de annyira nyerítek! :DDD

    "*** meghaladva ezzel Marie-Antoinette-et", óh, irgalmas univerzum kegyelmezz meg :DDDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem, nagyon hálás lehetek a sorsnak azért, hogy van ilyen hálás olvasóm, mint te vagy <3

      Törlés
  3. Az egész koronavírus legjobb írása. Nagyon átérzem. Az én Férjem az az eset aki szintén önállóan próbál dönteni (nem is kell az, nem is az kell) hasonló témákban, plusz ő cetli olvasásban sem bajnok. Elküldtem a múltkor Neomagnol-ért (fertőtlenítő amit én eddig is használtam) hozott helyette Neogranormon kenőcsöt miután a patikussal azt silabizálták ki hogy biztos arra van szükségünk.

    VálaszTörlés
  4. Nálunk annyi eltérés van csak többnyire a listához képest, hogy csirke helyett pulykamell érkezik meg, esetleg férj a esküszik, hogy csak pont amikor ő vásárolt, akkor nem lehetett kapni azt a bizonyos dolgot, amit színét-szagát-méretét-lelőhelyét körülírva kérek és _mindig_ kapható abban a boltban. De a múltkor megdicsérte a bevásárlólistát, amit úgy írtam, hogy a boltban "a sárga köves úton" vezette végig polctól-polcig és nem kellett kavarogni és keresgélni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. próbálkoztam útvonal szerint, de még az azonos boltok sem teljesen azonosak

      Törlés
    2. :D indulás előtt megkérdezte, hogy a mi kisvárosunknak pontosan melyik boltjára van optimalizálva a lista

      Törlés
  5. Vannak kivételek :) Nekem szerencsém van, 45 éve. Listát hűen követi, sőt, amit lefelejtek, az neki a boltban eszébe jut.
    De mint tudjuk, a kivételek erősítik...:)))
    rhumel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. muszáj, hogy mindenkinek legyen legalább egy szuperképessége :)

      Törlés
  6. Nálunk is ez megy, megspékelve azzal, hogy a hűtőhöz is térképet kell mellékelnem, mert szerinte (tetszőleges bármi) nincs ott, ahol én mondom, konkrétan a szeme előtt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ebben A. már sokat fejlődött - Á. azonban még komoly fejlesztéstre szorul - ezt a nagygenerált azonban már a barátnője fogja majd végezni, nem én :D

      Törlés
  7. Lila dobozos sir morton earl grey leiras ota - amit nem sikerult hozni (barna garzon jott haza), nem mehetett vasarolni. Ma mar elvaltunk. Ez is oka volt.

    VálaszTörlés