2020. március 24., kedd

Rimánkodom

hogy ne tanuljon annyit - de nem tudok jobb alternatívát nyújtani neki annál, mint hogy a szobájában a gépénél ülve a tanár háta mögött csetel a többiekkel.

Nem tudom, jobb-e így, mint volt a háborúban. Mindent átleng az állandó félelem. Néha épphogy, finom kis remegéssel, máskor szinte tapintható a rettegés. Folyamatosan hullámzik, sosem múlik el teljesen. Már úgy álmodom a vírusról és a mozgást, érintést korlátozó (majdnem) karanténról, hogy természetesen döbbenek meg azon, ha álmomban egy kolléganőm nálunk jár. Hogy kerül ide? Nem vírusos? - kérdezem magamtól gondolatban álmomban. Ezek a képek jók lesznek a falra vírus ellen - mondja ő a rajzaim közt válogatva (szintén álmomban).

Este a kenyeret nagy zacskóba rakom, hogy fel tudjam akasztani a kerítésre, mellé pakolok még gyümölcsöket, aztán két kis doboz sört, csokit, tarhonyát. Szinte néptelen utakon autózunk, A. vezet, addig is együtt vagyunk. Alig beszélgetünk, mert mindent átsző a vírushelyzet (a zömmel home office-ban átélt munkahelyi történéseket, hogy titokban az expo területén alakítottak ki tábori ágyakból hullaházat kórházat - még a legegészségesebb állapotomban is nehezen maradnék meg egy katonai tábori ágyon, de betegen fulladozva? és ki fog ott rájuk vigyázni? gyógyítani? több nap tábori ágy, mint kolbász orvos). Odaérünk, felhívom apámat, kicsoszog. Két hete láttam, azóta is öregedett. Anyukám szerencsére nincs ott, nem bírná ki, hogy ne öleljen meg, nehezen bírnám, hogy ne öleljem meg. Még apámat is fáj ott hagyni a tőle két méterre a földre helyezett zacskóval. Visszaülök az autóba, integetek. Apám becsoszog a zsákmánnyal. Hazaautózunk. A körgyűrű információs tábláin az látható, hogy "Ha teheti, maradjon otthon" Lgszívesebben bőgnék - de nem merek, mert attól bedagad a torkom és könnyebben üt rajtam rést a vírus. Néha eljátszom a gondolattal, hogy talán már túlestem rajta észrevétlen. Talán már a szüleim is. Talán még van esélyünk arra, hogy egyszer közelebb menjünk egymáshoz két méternél.

10 megjegyzés:

  1. Martine, bocsánat, hogy csak erre reagálok most, de a katonai priccsek nem photoshop? Valakim nekem is elkuldtem a fotót, de nem akartam tudomást venni róla. Te biztos forrásból tudod?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az újságokból (net) tudom

      Törlés
    2. sajnos igaz, Madridban is egy vásárcsarnokot alakítottak át.

      Törlés
  2. Nem fotostop. Nem cafolta a Kormany.

    VálaszTörlés
  3. 1917(film). Azért a háborúban valamivel rosszabb volt...

    Ha erről vagy ilyen a képről beszéltek: https://www.comunidad.madrid/noticias/2020/03/23/comunidad-podra-atender-semana-1300-pacientes-coronavirus-hospital-ifema Igen, igaz... Európa legnagyobb ideiglenes kórháza.Itt minden hívatalos hírcsatornán bemutatták. Jelenleg 1300 pácienst tud fogadni, de át tudják alakítani 5500-ra. Ezek az enyhébb lefolyású eseteknek vannak fenntartva akik igényelnek valamennyi orvosi beavatkozást. Továbbá képesek 500 intenzív osztályas ágyat is működtetni ha szükséges lesz rá(azok nem tábori ágyak). Valenciába is egy 1000 személy ellátására alkalmas sátorkórházat alakítottak ki, és itt ahol mi vagyunk, egyelőre 200 fő fogadására készül hasonló. 10. nap karantébna, kimenni csak vásárolni lehet, illetve az esszenciális munkaerőnek dolgozni menni, cédulával igazoltan. Most már a katonaság is mindenhol ellenőrzi a betartását. Sétálni, kocogni, biciklizni nem szabad. Kimenni pl. kutyát sétáltatni a lakhely közelében csupán,a lehető legrövidebbre szorítva, vásárolni a lakhely melletti boltba.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na en ezt az egyet nem ertem. A lakhely melletti bolt miert biztonsagosabb mint a varos szelen levo Auchan.
      Az en lakhelyem melletti boltban akkora tomeg van, hogy nagyon vonakodva mentem be tegnap.

      Törlés
    2. Hát a kis boltot mégiscsak korlátozott létszámban látogatják - de a zsúfoltság akár a kicsi akár a nagy boltban veszélyes

      Törlés
    3. A vásárlást itt pl. így működik: azt ajánlják, hogy minél ritkábban menjen az ember (heti bevásárlás ajánlott), alap élelmiszereket lehet kapni (hogy minél kevesebb időt töltsön az ember válogatással, csökkent a variáció, de a boltok jól el vannak látva ), egyszerre a boltokba csak kevés ember mehet be. Távolság tartás mindenhol. A többiek a bolt előtt várják, hogy bemehessenek, 2 méter az emberek között. Belépéskor kézfertőtlenítés, mindenki kap kesztyűt. A boltban többen dolgoznak azon, hogy mindent fertőtlenítenek, kesztyűt és maszkot viselnek. Az 1km meg gondolom azért van, hogy boldog boldogtalan ne kóricáljon összevissza. A nép jó része megérti és alkalmazkodik, de még mindig sokan vannak akiknek nyű van a seggében. Ha a körzetedben levő rendőr meglát ötször a boltba menni, az fogja tudni, hogy nem kajáért mész, hanem csak lófrálhatnékod van.

      Törlés
    4. És épp most látok egy cikket (Spanyolul van https://bit.ly/2wt6WjE) , közeli kisváros, a polgármester kiadott egy rendeletet, hogy a lakók csak 2x hetente mehetnek a boltba, mert a boltosok és patikák jelezték, hogy nagyon sokan naponta többször mennek apróságokért. Rendőr fogja elleőrizni a vásárlókat, feljegyzik ki mikor volt. És mindez azért mert tele van a világ idiótákkal. Akik továbbra is kóricálnak, meg lesznek büntetve.

      Törlés
  4. Jobb mint a háború. Annál nincs rosszabb. (Ha van a szüleidnek fagyasztoladaja, egyszerre jó sok rozskenyeret lefagyaszthatnak.) ne kerüljön rá sor, hogy ennél kegyetlenebb fertőzések jönnek - mert igen, jöhetnek. Klímaváltozással, invaziv fajokkal, új parazitakkal.

    VálaszTörlés