2020. február 27., csütörtök

Nyelvgyökvonás

Az van, hogy egy olyan betegségem lett mára, hogy valakik vattával tömték ki a fejemet, egy kicsit sem zavartatva magukat attól, hogy amúgy is volt már benne más - szóval egyrészt zsibbad, meg viccesen recseg-ropog az egész szerkezet, ha mozgatom a számat, másrészt viszont nem nagyon mozgatom a számat, mert ha viszonylag kicsire nyitom is ki, máris nagyon fáj, mintha szét lenne szerelve az állkapcsom, és mintha az összeszereléshez szükséges csavarok a számban görögnének, de mintha ott is kisebb lenne a hely a szokásosnál, mert például megnőtt belül a szájnyálkahártyám (???) és a nyelvem is, azt is fáj mozgatni, de nemcsak mozgatni, hanem enni-inni is, mert csípi bármi, amit a számba veszek. Még az aszalt szilva és a fertőtlenítő cukorka is, sőt, a melegen elfogyasztani akart kamillatea is. Beszélni sem esik jól - még szerencse, hogy blogom és nem vlogom van, mert azt most szüneteltetnem kéne. Van még torokfájás, végtagfájás, ízületi kopások keserű nyekergése, kopogó szemszárazsággal egybekötött időnkénti maró könnyezés (magam sem hittem ilyesminek a létezésében) - és néha vacogok, máskor viszont csak úgy dobálom le magamról a ruhákat meg a takarókat, mert ha nem csinálom elég gyorsan, bizton kigyulladok.

Könyvben is nagyon szerettem, a sorozat is nagyon behúzott* - még valamikor az ősszel előfizettem a HBO-ra, de sosem volt időm filmet nézni - ezt a hiátust fogom most kitölteni (és nem, csak azért sem takarítok, bár nagyon nagy szükség lenne rá)


* az első rész kissé vontatott, ne az alapján ítéljetek!

7 megjegyzés:

  1. Gyógyulást!! Elég bizarr tünetek :(
    (A sorozatról: A könyv az igazi- nekem. A megfilmesítés is jó persze. :) Hátha elmulasztja a gyökvonásaidat!)
    rhumel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem annyira hiányzott a könyv miután kiolvastam, hogy végtelenül boldog vagyok a filmtől ;)

      Törlés
    2. Igen, borzasztó volt, amikor egy-egy résznek vége:). De hát lassítani se lehetett az olvasást:)
      r.

      Törlés
  2. "Könyvben is nagyon szerettem, a sorozat is nagyon " odaertem ehhez a sorhoz es mar remegve kattintottam, hogy az legyen. Es az lett! :) Engem evtizedes lanyha olvasasbol razott fel, nagyon nagyon megfogott, s olyan igazi jo ifjukori olvasaselmenyt adott. Amikor meg hetekig gondolkodsz az olvasottakon. Es a HBO sorozat is jo. A legifjabb Lila gyonyoru, elbuvolt. Viszont egyszeruen senkit sem tudtam ravenni, hogy olvassa el, s tudjunk elmenyben osztozni. Meg aludni nem tudo anyam is csak legyintett, amikor megvettem neki, hogy ez olyan mint Zola Germinalja- amibol rajottem, mar anyam sem a regi. (hogy lehet ilyen hulyeseget mondani!) Orulj nem vagyunk egy orszagban, mert most biztos baratkozni akarnek veled. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én alapvetően eléggé szívesen ismerkedek és barátkozom - bár igaz, hogy ismeretleneknek könnyebb blogot írni, mint ismerősöknek :)

      Törlés
  3. Egyszer irtam blogot, ugy 17-18 eve egy akkori nepszeru blogszolgaltaton. Nekem nagyon fontos volt az inkognito. Allandoan rettegtem valaki ramtalal, bar ha jol emlekszem nagyon nem is tarulkoztam ki. Azert ketten megmaradtak baratnak, akikkel akkor olvastuk egymast. Ma mar egyik sem ir blogot, illetve az egyik neha-neha de o megelhetesert is ir. :) Amugy jo par eve pont az o blogjarol keveredtem ide. Azert majd irj legyszi a sorozatrol/konyvrol.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is fontos :D :D :D - de voltak, akikkel mégis találkoztam és a nagy többségükkel egyáltalán nem bántam meg a találkozást - és vannak, akik minden igyekezetem ellenére is ránk ismertek - viszont mire ezt megtudtam, már túlzottan is kötődtem a nagyszobámhoz

      Törlés