Álmodik a gyomor

Tételeket kellene kidolgoznom és megtanulnom - tehát inkább főzök. Sőt, inkább azt sem.

Pénteken itt voltak a könyvklubos lányok, úgyhogy olyat főztem, amiről úgy gondoltam, hogy  mindannyiuknak jó lesz:

citromos - római köményes csicseriborsóleves (az említetteken túl sárga- és fehérrépa, hagyma, babérlevél, színes bors)

orosz céklasaláta (cékla, savanyú káposzta, főtt krumpli, savanyú uborka, sárgarépa, sok kapor, kevés olaj)

hagymás babsaláta (főtt fehérbab, lilahagyma, balzsamecet, só)

sült kacsa - és csirkemell

Tegnap rakott padlizsánt csináltam (túl kevés padlizsánból, rizsből, arab fűszeres darált húsból), ma főzök gulyáslevest, rakott krumplit - ezek már holnapra is szólnak. V.-nek elvitelre csináltam még a rakott krumpli mellé rizspudingot is (rizspehely, vanília, tej (pici só, pici cukor) és sok fagyasztott erdei gyümölcs), mert annyira korán megy és későn jön minden nap, hogy egyféle étel nem elég - és mert úgy tűnik, az egyetlen dolog, amivel mostanság közel tudok kerülni hozzá, az az étel, amit csomagolok neki.

Volt két emlékezetes álmom is az elmúlt napokban. Néhány napja azt álmodtam, hogy A. Á.-val és V.-vel elment valahová - mint utóbb megtudtam, A. igazi anyjának a temetésére. Mert (álmomban) A.-t is a húgát csak hatéves koráig nevelte a szülőanyjuk, Schwáb Violetta, aki aztán több és művészi szabadságra vágyván elhagyta A. tudós apját és művészfilmekben lépett fel pucéran. Többé sosem látták őt. Ekkor csatlakozott a családhoz Dr. Ilkey Kinga  - aki becsülettel felnevelte a gyerekeket, egyszer sem hányva szemükre anyjuk múltját (vagy jelenét). Mikor ezt A. elmondta, kiakadtam, hogy hogyhogy nem tudtam én erről és hogy lehet az, hogy a személyijében is Dr. Ilkey Kinga szerepel - mire A. azt válaszolta, hogy én kezdtem el őt beírni az anyja neve helyére, ő csak alkalmazkodott az én igényeimhez(?). Így végre megértettem azt is, hogy miért csodálkozik mindig anyósom, ha azt mondom, hogy V. vagy a sógornőm gyerekei hasonlítanak hozzá - hiszen nem is vér szerinti nagyanyjuk.

A másik álmomban tegnap V. ismét anafilaxiás sokot kapott, minden előzmény nélkül. Ott feküdt előttem a földön, tiszta kék volt az arca, a keze, és én csak sikítottam, sikítottam és sikítottam és szívmasszázst alkalmaztam és lélegeztettem, és iszonyú sokára jöttek a mentők - és addigra V. magához tért ugyan, de azt mondták, hogy a bőre ezentúl már mindig kék színű marad, amitől még inkább kétségbe estem, mert az a félelem munkált bennem, hogy akkor már fel sem fog tűnni, ha valami baja van, nem fogom tudni megkülönböztetni az alvást a haláltól.