Hát, mint látjátok (bár telefonon nem látjátok, csak az internetes verzióban), gazdagodtam egy sárga színű aranygombbal. Ez egy aranytojás, a tyúkocska nélkül*, sőt, ha jól gondolom, ez egyenest egy hímnemű gomb, hiszen a Donát nevet viseli (testvére pedig Pál) - ööö.... izé... szóval, nem tudom, ciki-e vagy sem, de feltelepítettem (úgy értem, én analfabéta vagyok, de a mindentudó A. feltelepített nekem) egy adománygyűjtő gombot. Vagyis támogatásgyűjtő gombot. Ha úgy érzitek, hogy megszabadulnátok bármennyi pénztől, de nincs kinek adni, hát öntsétek nyugodt szívvel és névtelenül a nagyszobába, én örülni fogok. Cserébe (nem cserébe) én továbbra is ugyanígy (hasonlóképp) fogok írni, mint eddig. A blogban nem fog megváltozni semmi attól, hogy támogattok (és ne féljetek, attól sem, ha nem). Még csak tanulom ezt a kéregetést**, így nézzétek el, hogy dadogok. Mondhatnám, hogy éhező szájak vesznek körül, és tulajdonképpen ez igaz is időnként - de be tudom fogni őket támogatás nélkül is (egyelőre) - a támogatást, ha kapok, inkább majd magamra költeném, vagy a még el nem indított vállalkozásomra, vagy fogyókúrás sanyargatótáborra, vagy az iskolám tandíjára, vagy facsemetére - vagy még magam sem tudom, mire. Attól mondjuk nem félek, hogy ne tudnám értelmesen elkölteni. Ha kapnék. És persze előre is, utólag is köszönöm!
* tekinthetjük megoldottnak a tyúk volt-e előbb vagy a tojás problémát?***
** Nehéz kenyér ám, de mégiscsak könnyebb így, mint kiülni egy forgalmasabb kereszteződéshez táblával a nyakamban
*** hacsak nem tekintünk engem is vén tyúknak, mert akkor újból felmerülhet a kérdés, hogy...
** Nehéz kenyér ám, de mégiscsak könnyebb így, mint kiülni egy forgalmasabb kereszteződéshez táblával a nyakamban
*** hacsak nem tekintünk engem is vén tyúknak, mert akkor újból felmerülhet a kérdés, hogy...
❤️❤️❤️
VálaszTörlés<3
TörlésEn szivesen meghivnalak egy italra! A verseskoteted megjeleneset is tamogatnam! ;) lehet ugy kuldeni, hogy nem nyitunk paypal fiokot? Rengeteg emailembe telt, mire be tudtam záratni az enyemet..
VálaszTörlésÓ, köszönöm, te névtelenül is igen kedves vagy :) És igen, jó, hogy mondod, verseskötetre is gyűjtök - bááááár, az úgy lenne igazán szép, ha itt ostromolnák a kiadók a postafiókjaimat, hogy méééééég!
VálaszTörlésÉs igen, lehet paypal fiók nélkül is támogatni, kipróbáltuk, A. utalt a saját számlájáról nekem egy kis pénzt a zsák aljára, hogy az odahívogassa a többi pénzecskét - és az megjelent a számlámon :)
<3 nagyszoba <3
VálaszTörlés