Kávés panna cotta

Jól hangzik, igaz? Ez is ki volt készítve az édességek közé, kis zárt műanyag pohárkában. Az alja tejeskávé színű, a tetején sötét kávébarna. Összefutott a számban a nyál, ahogy megláttam. Van hozzá kiskanál is? - kérdeztem. Nincs, a nagy kanalakkal lehet megenni - mondta a kasszásfiú. De már elvettem, már nem akartam visszatenni, túl szép volt, túl igéző. Aztán megenni nem bírtam, sok lett volna a leves meg a salátatál után. Elhoztam tehát. Aztán beugrottam egy kávéra - hogy telefonáljak egyet és hogy legyen kiskanalam. Lett. De persze sem a metrón, sem a buszon nem álltam neki panna cottát kanalazni. Aztán még beugrottam a SPAR-ba, hogy vegyek csírát a holnapi kajámhoz. Vettem - meg ha már ott voltam, vettem minden mást is. A panna cottám hol a kezemben volt, hol a zsebembe állítottam, hol a hátizsákom italzsebébe tettem - nagyon vigyáztam rá, hogy ne sérüljön, ne folyjon ki. Mint egy málhás csacsi, úgy értem haza, havon és arccal a hónak. Mármint nem estem a földre, csak az arcomba fújta a szél. Nem tud nem arcba fújni, úgy kavarog. Hazaértem, lepakoltam. Leültem a kényelmes fotelomba a gépem elé, úgy gondoltam, mielőtt folytatom a munkát, pannacottázok egyet. Elővettem: nem sérült meg, nem nyílt ki, épphogy egy kicsit elmázolódott belül az oldalán. Vállon veregettem magam: lám, egy hímes tojást is haza tudnék egyensúlyozni az orromon, ha kéne. De nem kellett, csak a panna cotta. Kinyitottam. Azaz nyitottam volna, a fedő nem engedett, nem jött le a dobozkáról. Csavargattam, téptem, recsegtettem - óvatosan persze, nehogy eltörjön a vékony műanyag pohárka. Öt perc volt. Alsó hangon. Már kopogott a szemem az édességéhségtől. Elővettem a kanalamat, hogy belemártsam. Úgy pattant vissza a panna cotta tetejéről, mintha gumikottát vettem volna. Még egy próbálkozás - sikerrel jártam, a kanál áthatolt a panna cotta felső rétegén, kihasított egy darabkát a ruganyos termékből, majd a műanyag kanál elhajolt és parittyaként hajította a csúszós cuccot a dekoltázsomba. Van a nagy melleknek hátránya. Vagyis én csak hátrányait ismerem. De olyan hosszú posztba most nem kezdek bele. Nem mind landolt a melltartómban, maradt a pohárban is - de csak a kisebbik rész. Kiszedtem, megmosdottam, átöltöztem. Már szinte remegtem, hogy megkóstolhassam a maradék kis édességemet. Megkóstoltam. Mint a zselésített mixtura pectoralis. Jó esetben. Rosszabb esetben gumírozott cipőpaszta. De legalább ettől nem híztam ma egy gumigrammmot sem.