2018. március 2., péntek

Jó lóra tettem

Azt írtam a minap, hogy örülök a télnek, mert szép. És hogy írnék még róla, ha lenne időm. Nincs most sem, úgyhogy tolom magam előtt a havat dolgot. De azért azt mégis rögzíteném ide, hogy végül is nagyon jól jártam el, amikor úgy döntöttem, inkább örülök a kései télnek, mint nem - mert lám, megint esik a hó és én ennek most szabadon örülhetek és nem kell nyavalyognom a tél miatt és sírnom a tavaszért, hiszen letettem a voksom az örülés mellett. Ez itt a felszín.

És erről pedig nem fogok írni, de mégis muszáj, szóval a hó alatt pedig olyan mély, zsigeri szomorúság van bennem, hogy élni is alig tudok miatta. Nincs nap, hogy ne sírnék. Senki sem tudja, mert... mert nem merek vele (tovább) terhelni senkit. Lassan elviselhetetlen vagyok, mert éjjel nem alszom, hanem sírok, reggelenként pedig felkelek dolgozni, mint valami lemerült akkuval létező robot. darabos vagyok és hülye és félek, hogy kirúgnak, mert nem tudok eléggé felpörögni, nem vagyok elég lelkes, nem vagyok elég innovatív, olyan, mintha félszívvel csinálnék mindent. Pedig féllel sem. Már A. és a gyerekeim sem tudnak elviselni - ez a rosszabb. Pedig ők tudják, csak őket nem érinti meg annyira mégsem, mert nekem az anyukám, nekik meg mégsem az. És én annyira félek.

8 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Anno ők aggódtak értünk, most mi értük. És minden bizonnyal így van ez rendjén, de nagyon nehéz.
    Csak azt szeretném ilyen sután mondani, hogy értelek és nagyon sajnálom.

    VálaszTörlés
  3. Kívánom, hogy legyen minden úgy, ahogy nektek és neki is a legelviselhetőbb. Gyűlöletes betegség, gonosz és méltatlan egy aktív,okos emberhez. Nagyon nagyon sajnálom.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon sajnálom, nincsenek erre megfelelő szavak. 😔

    VálaszTörlés
  5. Értem és átérzem. Sok-sok erőt kívánok neked.

    VálaszTörlés
  6. Jesszum, hogy senki nem mondja?! Get help! Now! Legyszives es amilyen hamar csak lehet keress egy szakembert. Mielott rosszabb lesz. Remelem mar otthon sem ragad ehhez stigma.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Nincs stigma, vagy nem érdekel, ha van. Keresem a segítséget - csak a megfelelőt még nem találtam meg, de keresem. Ha van ajánlatotok jó pszichológusra, aki gyászmunkában és midlifecrisisben és kóros önbizalomhiányban/imposzorszindrómában egyaránt ott van (és nem jár hozzá egy ismerősöm sem!), akkor írjátok :) (na jó, a hipochondriával és a stresszevéssel is tisztában lehet)... csak még legyen megfizethető és ne kelljen hozzá hónapokig várólistán állni...

      Törlés
  7. Megkerdezem az unokahugom, most diplomazott. Pl vilagbajnok fogorvosom van akit 20 eve az akkor fogorvostanhallgato baratom ajanlott, mert a no tanitotta ot. Szoval hatha az unokahugom is belefutott valakibe akit ajanlani tudna.

    VálaszTörlés