2016. október 15., szombat
felmondok
oké, még kissé forró ez a kása - bár mostanra meg is van rágva. A.-val is átbeszéltem (ez volt a legnehezebb), mert ő ugyan régóta hajtott már arra, hogy totálisan az uralma alá hajtson és leigázzon azzal, hogy otthon tart, de maga sem gondolta, hogy egyszer nyerni fog - és a nyereménye egy ronda nő lesz, akivé lettem. hát, ez van. ronda vagyok és beteg - és azzal a céllal fogok kivenni egy teljes év (igen, év!) szabadságot, hogy meggyógyuljak és bónuszként meg is szépüljek. amíg tudtam, ellenálltam. de most beteg vagyok, folyton beteg vagyok - és meg akarok gyógyulni. december végén - január elején fogok felmondani, hogy végre a születésnapomkor elkezdhessek újra élni. elég kemény lesz - háztartáson belülinek (htb) lenni, gyerekkorom óta ráz a hideg a szótól is. omg, mibe kevertem magam! de úgy érzem, most ez az egyetlen esélyem arra, hogy túléljem az elkövetkező öt évet. kissé talán drámaian hangzik ez így - de van alapja. ne aggódjatok (legalább ti ne!) - majd mélyen spirituális gyógyblogként üzemelek tovább.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Szerintem jól teszed, az a legfontosabb, hogy meggyógyulj! 😘
VálaszTörlésköszönöm :)
TörlésWoooow! Micsoda hír!!
VálaszTörlésEs ugy is tartasz a htb státusztól, hogy csak egy evrol van szo? Fel lehet ezt fogni alkotói szabadságkent is. Meglatod, idod sem lesz mindenre :)))
hát, úgy is... az, hogy nem lesz önálló bevételem, az nekem olyan, mintha vmi nagyon kiszolgáltatott gyereklétbe csúsznék vissza... A. fogja utánam fizetni a tb-t és minden kiadásomat (pld doki, mozgás, pszichológus, ruhák - bármi) - és nem fogok kevesebbe kerülni, mint eddig (eleinte, sőt, akár többe is...)
Törlésés azon is izgulok, hogy tényleg úgy működtessem ezt az ajándékévet, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki belőle... nyugiban - na, máris ellentmondás... ne csesszem el az időt, ne folyjon ki a kezemből, ne háziasszonyosodjak el... erre komoly terveket kell készíteni... és aztán betartani, megvalósítani, hogy az egy év végén ne legyen az kérdés, hogy lesz-e értelmes munkám még az életben valaha (igen, ettől is tartok) - mert amúgy a munkámat szeretem, csak a körülményeket és pláne a mostani kollégákat nem
Hu ez nagyon izgi. Remelem a keretrendszerrol, utemtervekrol es egyebekrol is irni fogsz! De jo lesz neked. En a gyest imadtam, es azota szeretem a munkamat is, erdekes modon. Kipihentem magam :))
Törlésa gyes isteni volt, mert ott voltak az alibigyerekek - most meg én vagyok az indok - így nehezebb :(
TörlésAz igaz :)) en ugy sajnalom a pasikat, hogy nekik nincsenek ilyen alibis éveik.
Törlésna mindenesetre elvezd ki!! Olvasmánylista már meg van irva??
nem, arra még nincs időm - és nem is akarnám csak olvasással eltölteni az időt - főleg mozgás, egészséges kaja, stressz kikezelés, lélek rendbe tétele - na jó, ahhoz nyilván a könyvek is hozzátartoznak... fejben már készül a terv :)
TörlésSzerintem erre időnként mindenkinek szüksége lenne. (Nekem biztos :))
VálaszTörlésAz egészséged a legfontosabb, úgyhogy jól teszed.
:)))
Törlésegyébként szerintem egyszerűn alanyi jogon kéne járnia mindenkinek, ha nem is államilag fizetve de (amúgy fizetve járna!), legalább úgy, hogy a tb-je ne legyen kérdés erre az időre sem
Abszolút így van. Sokszor érzem, hogy annyit kivesz belőlem a munkám: igenis járna egy év szabadság feltöltődni annak, aki emberekkel foglalkozik. Mondjuk tíz év után. Szóval épp töltenem kellene azt a pihenős egy évet, nem pedig ezt, hogy elmentem egy még keményebb helyre. Kezdem gyanítani, hogy nem véletlenül esek egyik betegségből a másikba én sem. :-( Lemerülök lassan.
TörlésSzóval a döntésed: jó, helyes, kell.
Jaj, végre! Sajnálom, hogy van rá valami konkrét ok. Gyógyulj meg nagyon hamar!
VálaszTörléssőt, okok :( - de már ma jobb volt attól, hogy megbeszéltük :)
TörlésMivel ez egy nagyon jól átgondolt és szükséges döntés, mindenképp jól teszed, tényleg meg kell gyógyulnod, mert ez így nem állapot. Rendbehozod magad és közben jó sokat írsz, tanulni meg amúgy is tanulsz folyton, készítesz egy tervet és egy év múlva egészségesen, tele energiával, majd újra pénzt kereső munkát végzel ha akarsz. Hajrá!
VálaszTörlésigen-igen- igen :) :) :)
TörlésSzorítok!!!
VálaszTörlésÉn is csináltam annó ilyet. Napra pontosan egy évre rá lett munkám, ami szuper de az az év nagyon pocsék volt. Nyilván rajtam múlt, hogy végig stresszeltem, hogy jajj, mi lesz.
na, én egy nagyon jó évet szeretnék :)
TörlésIgazad van, az egészség és úgy általában a testi-lelki jól-lét a legfontosabb. Amúgy meg az "elháziasszonyosodás" se borzasztó, ha bizonyos keretek közt tudod tartani. Drukkolok neked.
VálaszTörlésköszönöm - én sok dolgot bírok a háziasszonykodásban (pont a takarítást mondjuk nem - pedig kéne) - de önmagában nem adja meg azt a sikerélményt, amire szükségem van
TörlésHú, de irigyellek most! Tudod miért. Hétfőn megyek dolgozni, két hónapot voltam itthon, kevés volt. A két hónap. Nekem is kellene egy év. Az elkövetkező 5 év miatt :D
VálaszTörlésmáris eltelt a két hónap? úristen! újra tárgyalom A.-val, hogy inkább tíz évet lennék itthon :D
Törlés(most, hogy nagyjából rendbe jöttél, kéne még minimum egy-két hónap, hogy napról napra igazán élvezd az életet! :))
Igen, igazad van, nagyjából jöttem rendbe, és szerintem az idén már nem is kellene dolgoznom az lenne az igazi. Az utolsó két hét volt pihenés, addig rohangálás volt orvostól orvosig, tanévkezdés, szülőik, stb.
Törlésja, gondolom :( azért vissza ne romolj - de lottózz, hátha... :)))
TörlésAzt hiszem, kicsit átérzem a félelmed, voltam hasonló helyzetben, bár én csak pár hónapig. De akármilyen ijesztő is ez most, tényleg az a legfontosabb, hogy helyreálljon az egészséged, és az nagyon jó, hogy támogat a családod.
VálaszTörlésAz meg milyen hülyeség már, hogy ronda vagy?! De most komolyan. <3
Hát, köszi :))) de régebben azért ennél SOKKAL szebb voltam (persze, én azt hittem, ronda vagyok, de maradtak fenn rólam barlangrajzok, ja, nem, fényképek abból az időszakból - de igyekszem legalább a kilókat csökkenteni, a ráncok úgyis gyarapodni fognak :D
TörlésÉn csináltam egy ilyet, aztán 6 év lett belőle. Előtte 8 évet húztam le egy helyen, ilyen erőltetett menetben mint te most, dolgozva a Ludmillak helyett is. Nem mondom, megbecsültek, jól kerestem meg minden. De a végére olyan szinten kiégtem, hogy az utolsó pár hónapot úgy csináltam végig, hogy kiszámoltam mennyit keresek egy nap, és azzal a tudattal mentem be, hogy ma ennyi pénzért dolgozom. Aztán az év végén megkaptam a prémiumot és 2 hétre rá adódott egy konfliktus helyzet, amikor a Ludmillak egyszerre akartak szabadságra menni. Én meg keresztbe tettem ennek, elmentek a főnökömhöz és közölték vele, hogy nem tudnak velem együttdolgozni. Persze a dolog nem erről szólt, mert ők dolgozni nem akartak, de nekem kapóra jött a dolog. Elmentem táppénzre, ami tök jó volt, mert érzelmileg szuperül le tudtam válni a munkahelyemről. Aztán kivettem még a szabadságom és mire annak is vége lett, már teljesen kívülállóként tudtam a végkielégítésemről és a távozásomról tárgyalni. Sokat segitett, hogy addigra már voltak megbízásaim és a következő 6 évben külső tanácsadóként dolgoztam. Mint tudjuk a kutya is jó dolgában szokott megveszni, nekem is elkezdett hiányozni, hogy legyenek körülöttem emberek napközben és amikor jött egy lehetőség, az egyik ügyfelemnél elkezdtem 8 órában dolgozni. Na ez volt az egyetlen a fentiekből,amit nagyon bánom utólag, de ebből is tanultam valamit:)
VálaszTörlésAmi nagyon fontos: legyenek terveid, csinálj valamit, bármit. Tanulj nyelvet vagy mba v bármi csak legyen strukturálva az idő, mert egyébként nagyon elfolyik. Legyen legalább 2 olyan napod, amikor emberekkel találkozol, kávéra, ebédre, színház mindegy csak mindenképpen mozdulj ki otthonról, a kerületből. Ha éppen senki nincs, pl edzőterembe v a szaunában is elég rendszeresen lehet ugyanazokkal az arcokkal találkozni. Attól meg ne félj, hogy nem találsz munkát, minden ismerősöm arról panaszkodik, hogy nem találnak megfelelő embereket. Csak tartani kell a kapcsolatot a szakmai ismerősökkel, aztán majd megtalálnak v beajánlanak:)
opsz, pont ilyen tanácsadóra van szükségem :))) köszönöm, már meg is fogadtam, meg vettem is kölcsön... hurrá :)))
Törlésnagyon jó, hogy megteheted ezt, szerintem ne hezitálj. Leteheted mindazt a terhet, amit F meg az ilyenolyan kolléganő rád rakott, ennek már önmagában pozitív hatása lesz. Lesz időd átgondolni a hogyantovábbot, és a magam részéről abban is biztos vagyok, hogy egy éven belül megint lesz bevételed, mert vannak szakmai kapcsolataid, magát a munkát szereted és nagy munkabírással, jól is csinálod (legalábbis nem tudom másképp elképzelni).
VálaszTörlésÉn kétszer mondtam fel, mióta dolgozom, egyszer a csicsás épületben a Duna-parton, meg azelőtt mondjuk 10 évvel, mindkétszer azért, mert torkig voltam, és mindkétszer sokkal jobb lett utána - a bőrömben is jobban éreztem magam, és egy hónap után lett munkám is, sokkal jobb, mint amit otthagytam.
hajrá.
Ezt már valószínűleg nem olvasod majd.
VálaszTörlésNagyon örülök a döntésnek, a lehetőségnek, hogy jobb lesz végre és szépen meggyógyulsz.
Minden rendben lesz! ♥♥♥
jaj, miért ne olvasnám? meghalok még előtte? ja, nem haltam meg, olvastam :D
TörlésNem gondoltam, hogy visszanézel még ide.
Törlés((( Nekem hónapok óta nem működik az értesítés funkció. Hiába nyomom meg, nem kapok róla semmit - ha valaki válaszol. Így lementem azokat a bejegyzéseket, amikhez írtam. Rém macerás. Többnyire inkább hanyagolom is... )))