Rejtélyes eltűnések és halálesetek

Ma éjjel történt minden, tegnap még rendben voltak. És valószínűleg én is közrejátszottam az eltűnésükben vagy (de minden bizonnyal) halálukban. Az úgy történt, hogy anyukámtól kaptam még a múlt héten valamikor egy virágcsokrot (vagy előtte, vagy még előtte...), szóval, eléggé elszáradt már, de szerintem a száraz virág is szép virág, szóval, nálunk gyakran vannak száradó csokorcsonkok a vázákban, nem úgy, mint másoknál, akik másféle ízléssel bírnak, de főleg rendesebbek énnálam. De a virágot szeretni jófejség itt nálunk közmondásilag, úgyhogy én szeretem. És most - ha olyan is, mintha elkanyarodtam volna kissé a címben írott tárgytól (de részint nem, részint ezekért a kanyargásokért érdemes olvasni írni) - jön a lényeg. A száradásnak indult virágcsokron felfedeztem egy hernyót... majd kisvártatva még kettőt. Így aztán bv példáján felbuzogva elővettem a nálunk fellelhető legnagyobb (mintegy ötszáz liternyi kovászos uborka készítésére alkalmas) befőttesüveget, beletettem három (ennek lesz még jelentősége, jobb megjegyezni: három különálló) hernyót, szintén bv példáján kiindulva szórtam eléjük kaprot - és figyelni kezdtük, mikor, hogyan válik ezerszárnyú színpompás pillangó belőlük. Hogy aztán szabadon engedjük (ez utóbbi félmondatot különösen állatbarátok, természetvédők és a hatóságok figyelmébe ajánlom). A. és én nagyon izgatottan, a gyerekek meg pfujjolva (miiii? hernyóóóóó? háááááárom???? hol? ebbe fogod rakni azután az uborkát???? stb.) Az első napon az történt, hogy a hernyók (egyike biztosan) megette a kaprot. Én pedig megszégyenülve kullogtam ki a szobából, amikor A. (egykori biológiatagozatos) azt mondta, hogy különféle hernyók élnek együtt az üvegben. Két sárga meg egy barna csíkos. Látom - mondtam - teljesen egyformák, csak a színük különböző, bizonyára van két hím meg egy nőstény (tudjátok, udvarlási szokások, miegyéb) Ebben maradtunk - A. vigyorogva, én kikullogva. Aztán volt még később olyan, hogy egyszer az egyik megszökött, a peremen fogtam el tegnap reggel, visszatettem, gézzel legumiztuk az üveget. Ezt megelőzte még szombaton az, hogy azt kérdeztem, tegyek-e rá fedőt, mire A. azt mondta, nem fognak kiugrani. én pedig erre és az oxigénszükségletre hivatkozva nem tettem. Snitt. Egy viharos és sötét, teljesen napsugármentes éjszaka következett, majd annak esős korareggele. Mind talpon, iskolák, munka, külföldre utazás okán. A. a nagy út előtt vet még egy utolsó pillantást a hernyókra, hogy hogy s mint, viszontlátja-e még őket. Viszont nem látja őket. Egy nagy barna ott van, meg egy szomorú sárga fej... és ennyi. A fonnyadt kaporszár illatozik bűzlik csak vészt jóslóan hirdetően. Ennél többet nem tudunk. Hogy mi történt? Csak a valószínűsítés ősi módszereivel dolgozhatunk, mert nem volt bekamerázva (védekezhetünk, hogy drága lett volna, meg hogy ki gondolta - de a tény az tény: nem volt bekamerázva). Valószínűleg a barna (A. szerint másféle) hernyó felzabálta a két aranysárga egyedet. Egyet fej híján, mert több nem fért már belé. Én zártam őket együvé. Hibáztam. De hát egy növényen mászkáltak. Ahonnan viszont lett volna kiút. Több kiút, nem gézzel elzárt üvegszáj. A tettes minden bizonnyal zárt helyen marad. Figyeljük őt.