2016. szeptember 8., csütörtök

Ismét rávilágítok a világ egyik égető problémájára

Az van - nem tudom, megfigyeltétek-e - hogy a folyékony szappanoknak rosszul áll a csőre. Fordítva. Amíg nem vesszük meg és nem állítjuk használatba, szépen szinkronban van a flakon (ez amúgy milyen hülye szó már!) szép díszes felirata (megnevezés, csábító, képzőművészeti alkotásként is helyét prímán megálló kép) és a csőre, amivel előrefelé néz, olyan az egész, mint egy kicsit duzzogó, behúzott nyakú madár. Aztán amikor használatba veszem, finoman rákoppintok a fejére, néha el is csavarom, akkor ő kíváncsian megnyújtja kicsit a nyakát - de ezentúl a csúnya, kopasz hátát (összetétel, gyártó, forgalmazó, egyéb kisbetűs izék) mutatja felénk. És mindnek rosszul van bemarva a menete, ha rátekerjük rendesen, csak barátságtalanul háttal álló szappannal fogunk csak tudni kezet mosni. A szappan lenne az egyetlen, aki nem fordít hátat nekem, mert nincsenek barátaim - de még ő is.

(szeretnék legalább egy aranycitrom nobel-díjat kapni a sok hasznos és fontos téma felvetéséért)

19 megjegyzés:

  1. Már megint igazad van! És az a probléma szembejött-e már, hogy a szép színes és illatos wc tisztító gélkockák beszínezik a wc ülőke belső felét is lesúrolhatatlanul!? Mert szerintem ez is nagy gond!:) De csak nekem, aki csúnyának találja...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, azt is utálom - én olyat szoktam venni, ami kékítőt old a tartály vizébe

      Törlés
    2. és zöldet és sárgát. A sárga a legrosszabb az olyan mint a pisi...

      Törlés
    3. Azt mondta a wc szerelő bácsi, hogy tartályban oldósat ne használjak, mert tönkreteszi a gumi és műanyag alkatrészeket. Egyébként igen, engem is zavar, hogy rosszfelé áll, ezért van törékeny adagolóm, amit jól el is törtem múltkor.

      Törlés
    4. Ez tényleg így van, nálunk cserélni kellett a tartályt miatta! Pedig, hogy szerettem....

      Törlés
    5. ó, ez komoly? affenébe :(

      mióta egyszer totál eldugult a vécénk valami kis műanyag tartóban a peremhez erősített illatosítóhengertől, azóta attól óvakodom...

      Törlés
  2. Cáfolom! Nálunk a melóhelyis sloziba a kópos jól áll. Lehet, néha érdemes a gagyit választani :D Lejjebb az igényekkel! Ez a megoldás

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hol az a munkahely? van felvétel? mifelénk nincs coop, csak puccos aldi, lidl, dm, rossmann

      Törlés
    2. "Mátra alján, falu szél...." közepén!

      Törlés
  3. Engem is zavar, de lehet vele trükközni: kicsavarod a pumpát és mielőtt visszacsavarnád, a csőrét kicsit elfordítod visszafelé és úgy csavarod vissza az egészet. Ha szerencséd van, középre kerül a csőr, kísérletezni kell vele.
    Nekem az nagyobb bajom vele, hogy néha kifogok olyan flakont, amelyiknél annyira keményen kell megnyomni azt a pumpát, hogy az ujjam majd' letörik. És ugye nem egyszer-kétszer nyomja meg az ember naponta, hanem sokszor. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ja-ja, próbálkozom én is, van, hogy már sikerült, de miért nem lehet eleve így?

      Törlés
  4. Én vettem adagolót és utántöltöm a szappant. (de hülye szó, bocsi). Na, így jól áll az adagoló feje :)

    VálaszTörlés
  5. Jaj ezt én is úgy utálom! Otthon mindig áttöltöm egy ilyenbe: http://szaniterplaza.hu/images/itempic/jika_3.833D.2.004.200.1.png

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen-igen, ismerem - és sok szép is van, de én elvetettem...(és ki mint vet úgy arat) szóval, azok egyrészt törékenyek (többnyire) másrészt ki kell őket mosni (időnként mindet) és én azt úgysem csinálnám meg, de aztán persze az zavarna, hogy koszos... szóval, eldobhatósat veszek... és szégyellem :(

      Törlés
  6. Most lehet, hogy csak nálam működik így, de én azt szoktam csinálni, hogy miután kitörtem a csőrét (mármint elfordítottam úgy, hogy le lehessen nyomni), kitekerem egy kicsit menetet, a csőrét beállítom pontosan középre, a felirat fölé, és úgy tekerem vissza a kupakrészt. Ekkor a csőre ott áll, ahol én szeretném. Pontosan középen, a felirat felett. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ööö... de engem zavar, ha nincs betekerve... mániás vagyok-e? :D

      Törlés
    2. De betekered, csak miután beállítottad a megfelelő helyre a csőrét.

      Törlés
  7. Most lecsekkoltam én is. A francia szappanadagolók csőre ferde, szerintem azért, hogy kézhez essen ÉS a márkát is le lehessen olvasni EGYSZERRE!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. bezzegfranciaországban! ezt bezzeh is megmondta - és milyen jól!

      Törlés