*-gal és dőlt betűvel is, tehát halmozottan jelöltem minden olyan szót (fogalmat), aminek bármi köze van a vízhez, aminek a jegyében ma elteltem (vízzel) - és tulajdonképpen vízöntő* is vagyok, mit nyígok akkor (a nedves* zoknit és cipőt és nadrágot azért egész napra sokalltam egy kissé - úgyhogy meggát*olandó a megfázást megittam több liter* forró teát*)
2016. augusztus 22., hétfő
kis mai vízközpontú összevissz*aság
mentem egy tiszteletkört az aldi feszített víztükrű* parkolójában - de mivel kivételesen búvár*felszerelés nélkül indultam vásárolni, továbbálltam egy lidl irányába, ahová be is jutottam, így friss halat* vacsoráztunk (nem a víz ihletett meg, hanem a lidl választéka tette lehetővé, hogy így tegyünk) görög* salátával (ami nagyon egészséges, sokkal inkább, mint a krumpli lett volna, amit eredetileg viz*ionáltam - talán ezért is vonták ki a burgonyát a hazai boltok árukínálatából? csak mert hetek óta épp sosincs, amikor megyek a boltokba - és a többes szám nem tévesztés), aztán ettünk még dinnyét*, nem a magmenteset, amit most hoztam, hanem a tegnapit, mármint annak a másik felét - az meg pont cukormentes volt (csak szerénységből nem írták rá, így meglepetésként ért). a gerincem nevezetes szakaszai ma némileg kellemes nyugvópontra jutottak, a medencém* sem szakad szét épp - mondjuk nagyon rendesen tornázom is ezért és szedek gyógyszereket is minden fenntartásom ellenére is (valamint tejeskávét is fogok inni - remélem, ez is csak pozitívan járul hozzám) - és olyan végtelenül fegyelmezetten tudok aludni is napok óta, hogy egyáltalán nem gömbölyödök, nem tekeredek, nem hajlok el és nem álmodom nem hullámzok* - minden röpke ébredéskor ellenőrzöm a repülési magassági adatokat teljes gerincem és az abban helyet kapó csigolyák egyenkénti állapotát - és talán így megúszom* a komolyabb bajt.
*-gal és dőlt betűvel is, tehát halmozottan jelöltem minden olyan szót (fogalmat), aminek bármi köze van a vízhez, aminek a jegyében ma elteltem (vízzel) - és tulajdonképpen vízöntő* is vagyok, mit nyígok akkor (a nedves* zoknit és cipőt és nadrágot azért egész napra sokalltam egy kissé - úgyhogy meggát*olandó a megfázást megittam több liter* forró teát*)
*-gal és dőlt betűvel is, tehát halmozottan jelöltem minden olyan szót (fogalmat), aminek bármi köze van a vízhez, aminek a jegyében ma elteltem (vízzel) - és tulajdonképpen vízöntő* is vagyok, mit nyígok akkor (a nedves* zoknit és cipőt és nadrágot azért egész napra sokalltam egy kissé - úgyhogy meggát*olandó a megfázást megittam több liter* forró teát*)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése