a Kunék

Az öreg Kunné sötét színű kendőt viselt a fején, de nem a homlokába húzva, mint mások a faluban, hanem feljebb tolva hosszúkás formájú fején, úgy, hogy az ősz hajtincsek kilátszottak alóla. Az öreg Kunnénak sötét haja volt valamikor. Mire megismertem, a haja fehér, a homloka erősen barázdált, az arca ráncos volt. Az orra kicsi és hegyes, a szeme mélyen ülő, a barnára cserzett arcból kivilágítóan kék szem, a falubéli legények talán néha kökényszeműnek is hívhatták az öreg Kunnét fiatal korában. A szája vékony kis vonal volt, többnyire jól összeszorítva, és mert az öreg Kunné nem beszélt feleslegesen soha, és mivel mondanivalója sem sok volt, hát keveset szólt. A sötét színű kendőt az álla alatt kötötte meg. A nyakát kissé mindig behúzta, mintha félne attól, akivel szemben állt. Többnyire volt is neki kitől nagyon félnie, és még Istentől a legkevésbé. De istenfélő is volt. Ujjatlan nájlon köpenyt viselt, alatta blúzt, még inkább férfiinget, többnyire kéket. Lógott rajta minden ruha, mert az alakja öregasszony korára is megmaradt szinte kislányosnak, távolabbról a félhomályban legalábbis akár kislánynak is nézhették volna. A köpenye zsebében nagy kockás férfi textilzsebkendőt hordott, meg egy kiskést, hogyha kell valamire. Előfordult, hogy kellett. A köpeny alatt sötét színű szoknya volt, térd alá érő, alatta pedig az öreg Kunné meztelen vékony lábszára, a lábfej pedig testszínű zokniban és barna vagy fekete férficipőben. Erős lábai voltak, de pengevékony, inas lábak. Az öreg Kunné sosem epilálta a lábát, sem a szót nem ismerte, sem a szerkezetet, meg igény sem merült fel sem másban sem őbenne a lábszőrtelenítést illetően. Sokat tudott gyalogolni is, és hosszan guggolni is az öreg Kunné, de a hajlongást is jól bírta. Munkára nevelték. Bütykös, kemény ujjai voltak, töredezett, éles ragadozókörmökkel, a körmök alatt zöldes fekete szegélyként a termőföld, amivel mindennap dolgozott, és amit szeretett is az öreg Kunné. Tavasszal salátát, borsót és kotlóst is ültetett, a növények körül a földet kézzel gyomlálta, gondosan kannából öntözte, a tyúkok és a csibék elé magot szórt reggelente, napközben friss füvet tépett nekik, a csorba cserépitatóban vizüket is gyakran pótolta. A kutyát láncon tartotta, a macskát csak egerészni. Az öreg Kunné nem simogatott sem embert, sem állatot.

Az öreg Kunné kétszer szült, először egy fiút és aztán egy lányt. A fiút a kocsmának, a lányt segítségnek a háztartásba. Az öreg Kunné engedelmes volt, ha az ura úgy kívánta és kemény volt, mert úgy meg a világ kívánta. Hajnalban kelt, mert hajnalban kelni az asszony dolga. Ellátta az állatokat és ellátta az öreg Kunt is, míg el nem vitte valami nyavalya. Az öreg Kun főként az öreg Kunné baját látta el, ha az nem mozgott elég serényen, amikor bort kellett tölteni - vagy más esetekben is, ha az öreg Kun szerint a helyzet megkövetelte. És a helyzet gyakran követelt meg ilyesmit, és a helyzet ellen senki sem protestált. Az öreg Kunné a fiát is férfinak nevelte, márpedig egy férfi nem fogja vissza magát, ha inni, vagy ha éppen ütni kell. Kun Péter hát ivott, reggel rögtön, mert éjszaka a torka kiszáradt, és ivott örömében és ivott bánatában, ivott barátságból és ivott, hogy megmutassa, neki nem parancsol az anyja. Az öreg Kunné dehogy is mert volna parancsolni férfiembernek, ha az már betöltötte a tizenkettőt, tűrte hát az uráé mellett a fia ütlegeit is, szolgálta őket serényen - és vigyázott a Kun Péter feleségére, hogy az el ne kanászodjék, a férfinépet híven szolgálja, tisztelje. Ha az öreg Kunné keze eljárt, a kutyán kívül főleg a menyét ütötte - csakis érdeme szerint, ahogy muszáj volt. Az öreg Kunné menye, talán Klári volt vagy Marika, esetleg Bözsi vagy Kati gyakran kiérdemelte az anyósa csontos kezét, mert nem átallott faluszerte panaszkodni a Péterre, hogy Péter őt veri, meg hogy részegen jár haza a kocsmából hajnalonta, hogy napközben a ládán heverész, hogy dönti magába az italt reggeltől napestig, hogy elköltené az isten pénzét is. Csak arra nem panaszkodott Klári vagy Marika, hogy a férje lányok után is jár, az utcán jártában-keltében meg-megszorongatja a lányok karját, másnak a derekát, vagy akár a mellét is, ha úgy gondolja, mert azt Klári vagy Marika nem vélte bűnnek vagy pláne bajnak. Ő megmenekül egy estére, a kislányok meg nem szólnak semmit, felesleges is lenne, mert a kislányoknak úgysem hinnének. És a falu valóban nem is hitt volna a kislányoknak, de ha még hittek volna is néhányan, akkor sem történt volna semmi azon kívül, mint hogy kurvának kiáltja ki őket a falu, hogy még férjhez menni se tudjanak, amikor hirtelen muszáj lesz, így a kislányok tényleg sosem szóltak senkinek a mellek és egyebek fogdosásáról. Sőt, másról sem. Elfutottak, ha jönni látták Kun Pétert - de ha nem tudtak elfutni időben, ha már észrevette és magához szólította őket, megadóan tűrték a sorsukat és várták, míg szabadulnak. Komolyabb kár nem esett senkiben, emberhalál legalábbis nem történt. A többi meg mind mese.