2016. május 29., vasárnap

vakító aranypor hullott a szemembe

Azt írta Clara, hogy többek közt azért sem szereti azt az édes forró nyarat (ami eleve teljességgel érthetetlen számomra), mert a napsütésben porosnak látszik az amúgy tiszta lakása.

Hogy mit gondolok én a napfényben táncoló porszemekről? Gyerekkoromban azt hittem, a tündérek szórnak aranycsillámport rám - imádtam. Kiválasztott szerencsésnek éreztem magam, gyönyörű titkok tudójának. Meg azt is hittem, ez a tündérek üzenete hozzám tündérnyelven, amit meg kell fejtenem. Megfejtettem hát, órákon át beszélgettem a tündérbarátaimmal. Persze kívülről ez lehet, hogy épp semmittevésnek, bambán bámulásnak, netán magamban beszélésnek hatott - nem tudom. Engem boldoggá tett. Időnként meg kellett finoman (vagy épp kicsit erősebben) fújnom a levegőt és máris másként táncoltak az arany színű csillámok. Én is táncoltam hát tündérbarátaimmal. Kicsit később úgy véltem, egy teljes univerzumot kaptam ajándékba, én irányíthatom a temérdek önálló bolygónak látott porszem keringését. Úgy éreztem, istennő vagyok és jóságosan uralkodom. Most már nem gondolok ilyesmiket, vagy legalábbis nem vállalom nyilvánosan, de a hulló aranyszemcsék ma is inkább gyönyörködtetnek, mint nem.

Nos, igen, sajnálatosan pont a takarítás vagy annak hiánya sosem jutott eszembe erről a jelenségről. Pedig (és őszintén sajnálom, hogy így van) látatlanban azt kell mondanom, hogy minimum százszor nagyobb kupi és por van nálunk, mint Claránál.

6 megjegyzés:

  1. Ez nagyon költői!! Mar akkor is mennyie kreativ voltal. En meg siman csak azt hittem, h szabad szemmel is látom a vírusokat :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úristen, vírusok???? az még a koszos lakásnál is ijesztőbb - persze, hogy ti így takarítotok, mint az őrültek, én meg csak bambulok :D

      Törlés
  2. Én pornak láttam a port, vagyis inkább nem láttam, mert nem érdekelt, igazból azóta látom és tudok a létezéséről, hogy 20 évesen megvettem életem első sajt!szekrénysorát 55 ezerért (részletre!) és az fekete volt- azóta is megvan- szóval a port rendszeresen látom és észlelem rajta és le is törlöm, de csak egy héten egyszer... :) amúgy már nem megbocsátottam neki,hogy fekete, de évekig gyűlöltem pont a por miatt..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagyon-nagyon elégedett lennék magammal, ha hetente portörölgetnék!

      Törlés
    2. nagyon-nagyon elégedett lennék magammal, ha hetente portörölgetnék!

      Törlés
    3. Csak ennyin múlik? Akkor mától elégedett leszek magammal, főleg,hogy van, hogy kétszer is letörlöm! :) Nagy ÁSZ vagyok na! Végre! :)

      Törlés