vakító aranypor hullott a szemembe

Azt írta Clara, hogy többek közt azért sem szereti azt az édes forró nyarat (ami eleve teljességgel érthetetlen számomra), mert a napsütésben porosnak látszik az amúgy tiszta lakása.

Hogy mit gondolok én a napfényben táncoló porszemekről? Gyerekkoromban azt hittem, a tündérek szórnak aranycsillámport rám - imádtam. Kiválasztott szerencsésnek éreztem magam, gyönyörű titkok tudójának. Meg azt is hittem, ez a tündérek üzenete hozzám tündérnyelven, amit meg kell fejtenem. Megfejtettem hát, órákon át beszélgettem a tündérbarátaimmal. Persze kívülről ez lehet, hogy épp semmittevésnek, bambán bámulásnak, netán magamban beszélésnek hatott - nem tudom. Engem boldoggá tett. Időnként meg kellett finoman (vagy épp kicsit erősebben) fújnom a levegőt és máris másként táncoltak az arany színű csillámok. Én is táncoltam hát tündérbarátaimmal. Kicsit később úgy véltem, egy teljes univerzumot kaptam ajándékba, én irányíthatom a temérdek önálló bolygónak látott porszem keringését. Úgy éreztem, istennő vagyok és jóságosan uralkodom. Most már nem gondolok ilyesmiket, vagy legalábbis nem vállalom nyilvánosan, de a hulló aranyszemcsék ma is inkább gyönyörködtetnek, mint nem.

Nos, igen, sajnálatosan pont a takarítás vagy annak hiánya sosem jutott eszembe erről a jelenségről. Pedig (és őszintén sajnálom, hogy így van) látatlanban azt kell mondanom, hogy minimum százszor nagyobb kupi és por van nálunk, mint Claránál.