Anyák napi (csak aznap nem volt időm, mert ünnepelt anya voltam, meg mert anyámnál voltam, aztán meg színházban)

Egyszer nagyon-nagyon régen a régesrégi Gabi barátnőmék elutaztak a nagyon ismeretlen és nomád, így némiképp félelmetes Albániába nyaralni. Autóval a rögös és kiépítetlen ködös albán utakon (ja, nem, a ködös az Albion), szóval, a veszélyes, a vadszamarak által szétrúgott, hegyi rablók által kedvelt, napsütötte fehér hegyi utakon (előre az előítéletek világába, rendületlenül!) Eleinte úgy volt, hogy kettesben mennek a férjével, majd úgy, hogy felnőtt társasággal, aztán egyszer csak azt mondta, hogy inkább magukkal viszik a gyerekeket is (akik akkor olyan 3-5 évesek voltak), mert ki tudja, mi lesz, és azt semmiképp sem akarja, hogy a Hodovánszky-gyerekek árván maradjanak.  Ezen én, a még (és akkor még sokáig) nem anyuka jól kiakadtam, hogy hogy mondhat egyáltalán ilyet és milyen anya az ilyen, ha annyira veszélyes a vidék, mint hírlik, akkor ne menjenek el, pláne nem szabad vinniük a gyerekeket, akik szerintem egyébként is inkább legyenek árvák, mint halottak. Szerinte meg ne legyenek árvák - mondta - és nem tette hozzá, hogy akkor már inkább halottak legyenek, mert nyilván ezt ő sem úgy gondolta. És elutaztak felelőtlenül gyerekestül - és nagyon jól sikerült minden, volt kristálytiszta majdnem olasz tenger, meg majdnem görög hegyek, meg majdnem francia olajbogyó, meg sziklák, kecskék, bor, mámor, szerelem és egyéb vigasságok - olyannyira, hogy aztán ez lett a kedvenc nyaralóhelyük, mert olcsóbb volt, mint a Balaton, és érintetlenül gyönyörű és kissé nomád, de amúgy semmi para. Eszembe szokott jutni néha a sztori, hogy okuljak belőle. Mert már én is inkább magammal vinném a gyerekeket, ahová én megyek, oda jöttök ti is, sőt, magunkkal is vittük őket (mármint a saját gyerekeimet a saját Albániáinkba). És mióta én magam is anyuka vagyok, sokkal, de sokkal kevésbé érzem magam feljogosítva arra, hogy megmondjam, ki hogyan lesz felelős és jó anyja a maga gyerekének (úgy értem, a saját gyerekének, nem váltottam át magázásra, én itt a nagyszobában örökké tegezni foglak titeket (vagy amíg meg nem unom), legyetek bárkik is)