2016. május 4., szerda
Poszt, amely jellemzően ételek és italok köré szerveződik
Az elmúlt hétvégén burgundi marharagut főztem. Vagyis főztem valami finomat saját ötletből, ami később aztán olvasmányaim alapján burgundi marharagunak bizonyult. Amikor megfőtt az étel, elmentünk anyukámhoz Á. kivételével mind. Ott megettük a halászlét (én örömmel, a inkább többiek udvariasságból, mert amúgy nem szeretik), majd hazamentünk, még ebédidőben. Otthon kiderült, hogy Á. megette a mintegy két kilónyi kockára vágott marhahúsból és további két-három kilónyi gyökérzöldségből álló marharagu közel felét. Azt hittem, hogy csak sima gulyásleves - védekezett - és örültem, hogy ilyen sok hús van benne végre és kevés krumpli (semennyi krumpli nem volt benne, azt a köret részeként szántam krumpligombóc formájában elkészíteni). Mielőtt elmentem volna a színházba (vagyis a moziba, ahol színdarabot adtak - Hamlet dán királyfi színangolul - a barátnőm hívott meg és én teljesen odavoltam érte (a darabért, bár a barátnőm se kutya)), mondtam A.-nak, hogy csináljanak köretet hozzá (mármint a marhához, nem Hamlethez), ha mást nem, főzzenek legalább tésztát, mert ez körülbelül tizenhat adag kaja volt, nem akarom, hogy fél nap alatt elfogyjon és már most is csak a fele van meg. Mire A. rám nézett elképedve és azt mondta, hogy egyáltalán nem baj, hogy Á. megette, mert ő aztán biztosan nem akarja tizenhatszor egymás után ugyanazt enni, még ha amúgy remek is. Mondtam neki, hogy ezt elég szépen kiszámolta, de ha elosztja négyünkkel, akkor máris szó sincs tizenhatszori evésről - és én úgy gondoltam, hogy talán a mélyhűtőbe is jutna belőle. Ezeken mind elcsodálkozott. Persze másnapra elfogyott az egész. Bezzeg a zöldbab nem, ahhoz ma sütöttem csirkecombot nekik (ugyanis ezen a héten az érettségik miatt rajtam kívül mindenki otthon ebédel) Ezen kívül már csak egy doboz almalét csorgattam A. fejére kedves ébresztőül - nem szándékosan - egyszerűen sötét volt még a hálószobában és a fejemben egyaránt, kinyitottam egy doboz almalét, ittam belőle, majd a félálomból minduntalan az álomba visszazuhanó A.-nak kínáltam - csak elfelejtettem visszatenni rá a kupakot meg valahogy fejre is állítottam - szóval, egész egyszerűen ráöntöttem A. fejére vagy fél liter szűrt almalét. Nem panaszkodhatok, az édes ébresztés elérte a célját, A. az eseményt követően gyorsan a félálom innenső, a munkához szükséges oldalán találta magát.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Hihi, ezen a poszton jot nevettem!! :D
VálaszTörlés:)) - félálomban almalé:):)
VálaszTörlés