2016. április 20., szerda

na de most komolyan

ma hozzák nyilvánosságra a felvettek névsorait. már ahol egyáltalán. én tudom, hogy V.-t felvették oda, ahová menni szeretne. de nem elég tudnom, látnom kell. kellene. a többi négy iskolából kettő már kitette a listát (azokban nincs és az jó is, mert nem azok voltak a valódi cél). van még kettő nem valódi cél meg egy valódi cél iskola. de azok még nem tették ki. és nem értem, hogy miért kell a végletekig nyúzni az én idegeimet (oké, tudom, hogy felvették, de látni is akarom végre), és ha tudják (nyilván tudják), hogy nem teszik ki 20-án amint elütötte a múlt éjfelet az óra reggel nyolcig, akkor miért nem mondták azt eleve, hogy kiteszik 25-ig, akkor is megnézném időnként (mert eddig is megnéztem időnként), de nem éreznék kényszert arra, hogy három percenként frissítsem a valódi iskola honlapját, meg a többit is a biztonság kedvéért és nem bírom én már ezt a szörnyű feszültséget és látni akarom végre V. nevét (vagyis az inkognitó nevében) tanulói azonosítóját annak az iskolának a honlapján, ahová igazán menni szeretne. amúgy kiismertem én már ezt az iskolát eléggé ahhoz. hogy tudjam, pont az utolsó pillanatban fogják kitenni, mint ahogy mindent, de mindent épphogy az utolsó pillanatban tettek ki eddig, és én már szinte megutáltam őket, hogy hogy lehetnek ennyire nyomorultak, mikor más iskolákban már kitették, volt, ahol már tegnap kitették, hogy örüljenek azok, akik oda akartak menni - hát hadd örüljek már végre én is (persze akkor még várni kell majd a hivatalos papírt a teendőkről). ha én iskolaigazgató lennék, nem szívatnám a hozzánk felvételt nyert gyerekeket, az aztán szent, én azonnal megmondanám, hogy felvették, meg hogy ki lesz az osztályfőnöke és hogy melyik lesz az osztályterme és hol fog ülni és ki lesz a legjobb barátnője és minden egyéb fontos dolgot - szóval én nem táncolnék ideggyenge anyukák idegszálain, az hétszentség.

2 megjegyzés:

  1. Azért majd értesíts, ha kitették. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. még mindig semmi - én már úgy utálom ezt az új iskolát, mintha nem is ez lett volna a fő cél

      Törlés