ma hajnalban valami madár akarok lenni

Amikor huszadjára sem sikerül kihúznom azt a láthatatlanul rövidke szőrszálat az államról (amit muszáj lenne kihúznom, mert belülről már szúr), mert a nyomorult szőr folyton kicsúszik a szemöldökcsipeszből (jaj, dehogy folyton, azt én csak szeretném, többnyire elkapni sem sikerül), akkor azért álmélkodással és őszinte tisztelettel gondolok a madarakra, akiknek többnyire a csőrük van csak, és mégis, milyen frappánsan és büszkén élik és vezetik végig az életüket. Egy szál csőrrel (na jó, meg karmok)! Ha nekem a szemöldökcsipeszem lenne minden fegyverem, biztosan felkopna az állam... öööö... de hát én épp ezt szeretném.


(és még annyit, hogy szörnyen aludtam ma, két volt pasim is ott ólálkodott az álmomban, holmi egykori ígéreteimre, meg az ő érzelmeikre, meg az együtt eltöltött szép időkre hivatkozva - valami középkori várban megrendezett korhű tavaszi vásárban akartam menekülni, de mindig felbukkantak, futottam csúszós iszapon előlük, felugrottam vonatra, bújtam szalmakazalba és terményes kosárba - és folyton azt próbáltam megértetni velük (és magammal?), hogy már rég vége, vége, vége!!!! nincs közöm hozzájuk, ne jöjjenek már, nem ígértem, elmúlt, húzzanak már a közelemből - és aztán már pisilnem is kellett nagyon, amitől lassabban menekültem és mosdót kerestem, de rendőrök meg közterületesek jöttek szembe a felvonóhídon fekete usánkában és láthatósági mellényben, amik engem nagyon is láthatóvá tettek, mert rajtam rózsaszín pulóver volt, nem az enyém, valaki másé, amit V. nyújtott, hogy ne fussak ki kabát nélkül a hidegbe, aztán szerencsére a végére már annyira kellett pisilnem, hogy felébredtem ebből a nyomasztó párhuzamos létből)