vágyaim új távlata

Azt álmodtam, A. vett egy nagyon cuki minihelikoptert. Egy nagyon szép, fényes felületű kis türkizkék gömböcöt képzeljetek el, maximum másfél méteres átmérővel, a talpa persze lapos. Az eleje felhajtható, vagyis saját felületén csúszik fel az első lapja a tetőre, így amikor repültünk, elöl nyitott volt. Egy hosszú, partvisszerű dolgot (de nem az!) kell kinyújtani belőle előre, azzal kormányozzuk meg valami gps, meg napelem (vagty mittudoménmi) is van rajta.... fogja a jeleket... ennek teleszkópos nyele van. Nem kell vele magasra emelkedni, 4-5 méterrel a föld felett repültünk - és noha nem szédítő gyorsasággal, mégis elértük vele a vonatot, pedig hét perccel korábban még fel sem voltam öltözve és még nem is pisiltem - de mindez belefért. Egy tengergyümölcsei fesztiválra voltam hivatalos, talán a Városligetbe a Mezőgazdasági Múzeumban? Aztán meg mozi. A. elkísért, bár egy Kati nevű lánnyal meg anyukámmal (?) mentünk volna - és csak ott jutott eszünkbe, hogy a kisgömböc ott árválkodik a vasútállomáson a peronon és senki sem fogja tudni, hogy mi az, és nehogy elvigyék vagy elrontsák. Gondoltam, felhívom a gyerekeket, hogy szaladjanak le az állomásra és üljenek bele és várjanak meg ott minket. Katit sajnos nem találtuk meg, én ettem valami kagylókat - aztán felébredtem anélkül, hogy megtudtam volna, mindben rendben van-e a parkoló minikopterünkkel. Brühühü-brühühü, látni akarom őt ismét és minikopterezni vele!