emlékeim egy bőröndről

hetek óta ott állt a bőrönd a szoba sarkában a földön, benne és rajta kupacok: hálóingek, tisztálkodószerek, az új narancssárga köntösöm, papucs, betétek, könyvek (ó, én balga!) - de nem volt semmi struktúra a halomban, nem volt rend, nem született még valódi döntés arról, hogy mit is kéne vinnem és mit otthon hagyni, mert olyan nagyon-nagyon messzi volt még huszadika (amit mások mondtak) és pláne huszonvalahanyadika, amire én tippeltem. aztán 12-én este úgy éreztem, hogy addig nem fekszem le, míg kész nincs minden, amíg be nincs csukva a bőrönd úgy, hogy minden benne van, ami kell - hiszen hamarosan már csak egy hét lesz hátra. bepakoltam, lecsuktam és nyugodt elégedettséggel feküdtem le aludni. hajnali 3 körül ébredtem, pisilni kellett (mint minden éjjel legalább egyszer, de inkább többször) , felkeltem, hogy kivánszorogjak, mert álmos is voltam, meg hasnehéz, de ahogy felálltam, elfolyt a víz. úgy látszott, hogy most hamarosan indulni kell. felkeltettem A.-t, zuhanyoztam (mert mégsem mehetek oda fürdés nélkül), aztán hívtunk egy taxit. finom meleg hajnal volt 13-án, pulóverben voltam, nem kellett még kabát. taxi után kórház, rohanás (mert naivan azt gondoltam, hogy itt aztán most minden másodperc számít), aztán lehiggasztottak: adatok, nyilatkozatok, vallomások, mérések... a baba meg úgy tűnik, még maradna. maradt is, még két napig - és én is maradtam a kórházban, azt mondták, jobb, ha már nem ugrálok. pedig akár ugrálhattam volna is, mert fájás egy szál sem volt, csak az izgalom, hogy mindjárt, most már tényleg mindjárt meglátom Á.-t, akinek én leszek az anyukája. ami máig egészen hihetetlen dolog, hiszen az anyák felnőttek, fáradhatatlanok, következetesek, rendesek - és egyáltalán, mindenben mások, mint én. eleve, már a kezükön is látszik, hogy ez bizony anyai kéz - míg az enyém? az enyém csak egy sima kéz volt, olyan, mint korábban, csak fogtam egy teli bőrönd fülét. 14 éve - el sem hiszem. emlékszem minden színre, a szélre, a szagokra, hogy hogy az agyamba vésődött a tizenharmadika - ami végül nem maradt nevezetes dátum, főleg én emlékszem rá, kicsit talán A. is - Á.-nak pedig később kezdődik végül a személyes történelme.