alapvető gondok vannak velem

és most nem arra gondolok, hogy noha hetek óta tudom, hogy holnap reggel a kórházban kezdek reggel (nem alszom ott, csak bejárok majd kezelésre) és világosan megmondták, a lelkemre kötötték, ráadásul igen kedvesen és figyelmesen, hogy melyik régi papíromat vigyem mindenképpen magammal az újak mellett - nos, én ma este fél tíz után egy kicsivel kezdtem előkeresni azt a bizonyos papírt (igen, eltaláltátok, nincs meg, sem ott, amire azt gondoltam, hogy teljesen felesleges korábban megnéznem, mert úgyis ott van, sem az azóta pánikszerűen felforgatott egyéb helyeken, sem az általam definiált "már minden helyen", ahol  megnéztem - nincs, ott sincs, a föld nyelte el) - és elhatároztam, körülbelül kilencmilliomodjára az életben idén, hogy majd ezentúl rendesebb leszek - hát... én nem fogadnék rá nagy összeggel, ti se tegyétek

de rájöttem, hogy nem ez a legnagyobb gond velem

hanem az, hogy egy senkinek érzem magam amiatt, hogy még egyetlen valódi könyvem sem jelent meg és/vagy egyetlen találmányomat sem szabadalmaztattam és/vagy nem lettem minimum országos (de inkább európa vagy világhírű) divattervező, grafikus, énekesnő, tudós - és nagyjából napestig (úgy értem, bárhány nap estéjéig) sorolhatnám, hogy mely témákban nem tettem még le semmit az asztalra (és egyre fogy az idő arra, hogy valaha is megtegyem) - és tudom (mert valamennyi földönjárás azért szorult belém), hogy az emberek nagy része így éli le az életét, hogy nem lesz nemhogy világ-, de még országos hírű ezmegaz sem és boldogok úgy, és nem hiányzik nekik semmi a kerek életükből. és én irigylem őket, mert azon kívül, hogy nekem is mindenem megvan, amit csak ember kívánhat, nekik nincs benne a fejükben az a bug, hogy haszontalan, nevetséges semminek érezzék magukat egy ilyen nyilvánvaló csacskaság miatt.

de legalább a nyavalyás papírom lenne meg!