A türelem szobra

Ha megmintáznák a türelmet, biztosan szép macskaalakja lenne. A szép macskaalak - miképp a modell is - ülne csendben az üres tálkája mellett, csak a fejét forgatná esetleg arra némán, amerre jövök-megyek a konyhában. A szép macskaszoborba öntött türelem kivárná, amíg teákat töltök, szendvicset csinálok, becsomagolom az uzsonnákat, tágra nyílt szemmel, de csendben nézné, míg kikísérem Á.-t - és még azt is mozdulatlanul bírná, amikor befelé már egy tasakkal a kezemben jövök. Finoman megbökné a kezem a fejével, ahogy lehajolok a tálkáért, megvárná, míg kinyitom a kis zacskót. A türelem bájos macsakszobra ennél többet semmiképp sem mozdulna - de a modellnek bizony már mégiscsak sok volt a közel félórányi várakozás, két lábra ágaskodva várta a tálkát, nyeffentett két aprót, épp hogy csak hallani lehetett, aztán végül hangos dorombolással vetette rá magát a reggelire. Macskával élni boldogság.