2015. szeptember 15., kedd

A rendről és a rendetlenségről

1.
Nyilván könnyebb volt régen rendet tartani, mert egyrészt a ház körül (környékén) dolgozott a többség, másrészt ezredennyi holmijuk sem volt. Szerintem ükanyáim sem boldogulnának sokkal jobban ilyen kevés idővel és ennyi cuccal, sőt, inkább őszintén felnéznének rám, hogy ilyen profin uralom a káoszt.

2.
Nem vagyok én állat, hogy pontosan csak annyi holmim legyen, amennyire szükségem van.

3.
Ettől én még lehetek rendetlenebb az átlagnál, de legalább nyugodtan alszom a kupleráj tetején, mert vannak logikusnak (jól) hangzó indokaim a létezésére.

15 megjegyzés:

  1. Az alapján, ahogy 'megismertelek', ez hasonló vallomás, mint amit anyukám szokott tenni, a küszöbön állva szabadkozva, hogy "nem volt ideje takarítani, meg pakolni, ezért őrült kupi van!", majd belépve eltakarod a szemed, mert vakít a ragyogás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát, izé.... ebből is látszik, hogy a neten nem megy át az ember igazi jelleme :D (én tényleg iszonyú rendetlen vagyok - és időnként próbálok tenni ellene, de átcsap a fejemen az ügy)

      Törlés
    2. Ne akard lerombolni a képet.
      Bár ha mégis, az csak ember( T. )közelibbé tesz. :-D

      Törlés
    3. Nem akarok én idegen tollakkal ékeskedni, elég a sajátomat rendbeszedni időnként :D (T)? az mi?

      Törlés
    4. Kezdőbetű.
      Magamra gondoltam, mikor írtam, hogy közelibbé tesz. hozzám, ha elhiszem amit írtál.

      Törlés
    5. huh, remélem, nem azért olvasol, mert rendesnek látszom :)

      Törlés
    6. Nem. :-)
      De Te rendes vagy!

      Már akkor is olvasni szerettelek volna, amikor még blogod sem volt. Ugye.

      Törlés
    7. na mer' az úgy van, hogy írni szeretek, de rendet rakni meg nem :)

      (nem fogom így javasolni a személyes találkozást, mert a legelső olvasómat dobnám kútba vele)

      Törlés
    8. Azt a találkozót, amitől magam ugrottam volna kútba már passzoltuk. Igaz, szándékunk ellenére.
      Egyébként nem olyan könnyű engem bárhová dobálni.

      Törlés
  2. ami másnak káosz az nekem belső harmónia,
    és fordítva
    és még ezernyi hasonló
    nem, mondok újat, de érezd magad jól, akkor a környezeted is jól lesz :)))

    most nem is ezt akartam mondani, hanem, hogy látnád csak az én lakásom:
    na az kupi
    szinte minden szinten

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nálam már túlmegy azon, ami belső harmóniát eredményezne - de több elszántság kéne a felszámolásához

      Törlés
  3. A viszonylagos rend nekem nagyon fontos a saját otthonomban, mert a káosz a rendetlenség nélkül is folyton jelen van hangzavar formájában és mert ha hagynám, hogy nagy kupi legyen, akkor az csak nőne és nőne és nem tudnám soha rendbe tenni, na akkor én kész lennék... A kupit meg a zajt meg különben sem élném túl együtt. De nem tartok rendet ha nyaralok, vagy nem zavar a kupi ha másnál van, mert azt nem azt én dolgom elpakolni:) Sőt jól is esik látni, hogy más sem szupernő!:) Szóval tőlem lehetsz kupis nem ront rajtad (nálam) :)

    VálaszTörlés
  4. Ja a fentiek mellett, valószínű, hogy az én viszonylagos rendem másnak totális rendetlenséget jelent, mert hát a gyereke miatt gyerekcucc lapok, zsírkréták, hajgumik, csatok, kis biszbaszok szó szerint vannak mindenütt...

    VálaszTörlés
  5. Nekem jobban tetszik, ha a targyak szama tart a szukseges targyak szamahoz. Szuksegesbe szamithato a jo konyv is, de a rossz nem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nehéz ez... mert a szívemhez nő minden kis vacak, ha kinőtték is, ha elavult is... küzdök én ellene, de nem túl sok sikerrel

      Törlés