angyalka néni egy angyal, a szó valódi nagybetűs értelmében, bájos, mosolygós, megértő. a
a sok baromság mellett (ó, ti, boldog népek, akik még vagy már nem álltok semmiféle kapcsolatban a klikkel!) még felszólaltak anyukák is, hogy most már aztán elég, részben a matekházikból (szerintem is sok, V. másfél óra alatt végzett vele - a többség háromnál is több (???) - és ez egyik sima napról a másik sima napra virradóan történt - hát vannak itt más tantárgyak is, kérem) (mondjuk, szerintem V. kurva lassan csinál mindent. tényleg alapos, meg néha precíz, de főleg azért lassú). és akkor felszólalt egy anyuka, hogy renátót tegyük (sic!) át másik iskolába. vagy tettessük át mással, nem lehet-e szólni az igazgatónak? egy másik iskolában jobb lenne renátónak, ebben a többség bőszen egyetért. mert ugye eleve másik iskolából jött - mit jött, rúgták. és mi most nem tudjuk, azért-e, mert megkéselt valakit. ezen angyalka néni is égbe röpítette azért a szemöldökét, hogy egyesek fantáziája mennyire... khm... előítéletesen szárnyal. nem, nem késelt. azért a zöm nyugtalankodik, mert renátótól egyaránt féltik a fiaikat és a lányaikat is. jövök haza, kérdezem V.-t, hogy mi a gond renátóval. azt mondja, neki sem rokonszenves, mert tesiórán direkt csoszog. és egyéb? faggatom V.-t. meghúzta zselyke copfját? szívet rajzolt evetke fenekére? mi baj van vele más? V. elkomorodik. azt hallotta, hogy azért rúgták át hozzánk őt önkormányzatilag, mert ez a gaz(dag?) renátó megvesztegetett valakit. és az mit jelent? kérdem V.-t. tudom, csak épp nem tudom most elmondani - forgatja a szemét (épp úgy, mint akinek gőze sincs a dologról, csak nem akarja bevallani). itt lép közbe Á. és definiál egy szabályosat: a veszteget azt jelenti, hogy pénzért jogtalan előnyhöz juttat valakit. megerősítem, immár V. is tudja. ezt tette volna renátó a másik iskolában? (jelenlegi hatodikosokról, tavalyi ötödikesekről beszélünk, részben a klik mindenfennhatósága alatt állnak, részben erkölcstani oktatásban részesülnek szeptember óta) meg hát egyébként is - a vesztegetés mint fogalom az ötödikes renátó és a klik által felügyelt általános iskola viszonylatában mégis hogyan lehetne értelmezhető?
Á.-val megpróbálkozunk a lehetetlennel - vesztegetési sztorikat kreálunk, el is játsszuk őket. Á. azt mondja, hogy mondjuk adott renátó egy százast a tanárnak, hogy adjon neki ötöst. ez a történet a definíciónak megfelelne - de egyrészt nem nagyon életszerű (ennyi pénzért tudod, ki adna ötöst!) - másrészt meg nem a tanárt rúgták át hozzánk, hanem renátót. Á. tiltakozik, náluk épp ez megy. befizetnek egy ezrest a versenyre, aztán aki elindul, már hullik is az égből az ötöse. de talán renátó nem indul a versenyeken (tudtunkkal nem). Á. meg később folyton megszolgálja a potyaötösöket holmi versenyeredményekkel. persze, megtehetné, hogy csak befizet és ott meg lazsál. az a baj, hogy Á.-t olyan fából faragták, aki nem szeret nem nyerni - szóval, inkább odateszi magát.
én találok jó példát, hogy gyereket vesztegethessen meg renátó. megkér valakit egy százasért, hogy mondja azt, ott van az órán. jön a tanár, kérdezi: hol van renátó? itt van - mondja a megvesztegetett. á, hülyének nézik akkor, semmi kézzel fogható eredmény - mondja Á. na de - szövöm tovább a csel fonalát - mi van, ha mindenkit lefizet? amikor kérdi a tanár, hol van renátó, mindenki egyként állítja, hogy de hát itt áll, tanár úr, velünk, mi látjuk őt, tessék, nézze! akkor már nem a gyerekeket, a tanárt nézik hülyének - legyünk nagyvonalúak az álmodozásban és a sztorizásban - Á. belemegy, hogy ez lehetett a valós verzió. V. már egy órája fetrengve röhög rajtunk, remélem, most megjegyezte, mi is az a megvesztegetés. holnapra köveket kell vinni, ásványokat vagy kristályokat. okos, sót már tett el a drága rózsaszín himalájasómból. A. hágában várja, hogy egy nap végre hazarepülhessen, majd tovább koppenhágába. nemcsak -hága végződésű városokba jár, októberben london lesz a soros. irigylem, ő meg engem.
Jól van, mostanában sziporkázol, ezen is kiszakadt belőlem a röhögés. :)
VálaszTörlésJa, hát lehet, hogy angyal rohadtul unja a tis banánt, ezért csak olvastat, hogy ne síri csendben teljen az óra.
értem én - csak a tis folytatása lesz a fizika, a kémia, a biológia és a földrajz is - vagyis ennek a négynek az utálatát alapozza meg néhány óra alatt :(
TörlésUltragáááz, egyetertek!! :)) a mostani posztjaid meg ultrajóóók! Ööö, a regiek is :)) de amugy nem azert mondom az ultragázt, h tovabbra is olvashassalak, tenyleg ezt gondolom :))
VálaszTörlésá, nagyon kevés az általam hozzáadott anyag, a többséget a zélet írja, én meg lejegyezgetem szolgai módon
Törlés-Tegnap azt mesélte Vió,hogy azt bírja a biológia tanárában, hogy egy órát képes egyfolytában beszélni egy térképről - szóval nem olvastak - :), de attól még biztos unta.
VálaszTörlés-Szegény Renátó, aki nyilván bűnösen cigány származású, még csoszog is:) Hát ennél nagyobb gond soha ne legyen vele, de ez a fajta előítéletesség a szülők részéről ultra gáz:(
- Én is azt gondolom,hogy az utolsó verzió a legjobb, nagyon tetszik! Angyalka néni be is venné szerintem:)
igen, a szülők (és nem is az amúgy leghülyébbek!) nagyon felháborítóak voltak :((( angyalka néni (aki tényleg tök jófej amúgy!) szerencsére úgy tűnik, vagy nem előítéletes ilyen szinten, vagy nagyon korrektül megtartja magának, ő védte renátót a szülőin, a késelés ötletet is azonnal cáfolta - és szerintem normálisan áll amúgy is a gyerekekhez (csak tartana érdekes órákat!)
TörlésAngyalka néni módszere tényleg ultragáz. Én a múlt század 60-70-es éveiben tanultam módszertant, de ez már akkor is elavultnak számított (volna, ha egyáltalán szóba jöhetett volna), úgyhogy alighanem Angyalka néninek se az egyetemen tanították ezt. Ő feltalálta saját magának a legkisebb erőfeszítést igénylő tanórát, hurrá. :(
VálaszTörlésde amúgy egy értelmes nő! lehet vele beszélgetni. jólelkű. kedves. - komolyan nem értem :(
TörlésMi is érdekeltek vagyunk hatodikos "tis" ügyben. Nekünk nincs "angyalkánk", de egyfolytában azon morgok, hogy miért nem lehet a tanultakat szemlélteni. Úgyhogy én szemléltetek. Tölgyfalevelet és makkot szedünk, megnézzük a fenyők párosával növő leveleit és a páfrány kunkorodó új hajtásait. És sokat ezek közül be is küldök az iskolába, hogy ha már ilyen nagy súlyt fektetnek a környezetismeret tanulásra, hogy heti 4 órájuk van, akkor legyen alkalmuk a többieknek is "szemlélődni".
VálaszTörlésRenátóval meg ne legyetek elfogultak, nálunk echte fehér gyerek is tudott késelni - pontosabban ollóval fenyegette meg a társait.
így próbáljuk mi is - de nem bánnám, ha angyalka néni mellett (aki tényleg bájos!) szeretné a lányom a tist is - már csak az elkövetkezendő évek miatt
Törlésma vittek be terményeket - körbeadták. és, beszéltetek róluk? - kérdezem. nem, csak körbeadtuk. háááát...
Angyalka nenit megkerdezted a modszererol? Igy max. hangos olvasast lehet gyakorolni, ez nem tanitas, hanem gyermekfelugyelet. Mar az is elorelepes lenne, ha o nem szolalna meg, de a gyerekek egymassal megbeszelnek, mirol olvastak. Hogyan ker szamon?
VálaszTörlésnem, de fogok... V.-vel egyébként szakkörön foglalkozik külön, mert V. szokott versenyezni (de ott is csak tesztlap kitöltése, értékelése, aztán jön a versenyre és drukkol (tök édi, mondanám, ha mondanék ilyet másra is, mint macskára) - csak épp nem mesél érdekesen semmiről - holi9tt ez az a téma, amiről lenne mit (miről nem? de én meg megrögzött érdeklődő vagyok))
Törlés