Összeszorított combokkal vergődni a jobban teljesítő ország falanszterében - avagy kesergés afelett, hogy nem vagyok robot

Mert nem vagyok.
A hőmérsékletem nagyjából állandóra van állítva, de a folyadékigényem függ a külső környezettől is. Ma a külső környezetem azt diktálta (végrehajtásban meg állati jó vagyok), hogy igyak, igyak, vedeljek. Kelenföldig elfogyott egy liter víz, de már itthon is ittam előtte. Persze, pisiltem is. Aztán elértem Kelenföldre (ezúttal nem álom, vérvalóság) és úgy gondoltam, míg várok (lányra, vonatra), addig pisilek. Naiv csibe. Aztán újra iszom. De addig egy kortyot sem. Végigsétáltam az egyik irányba ( eteletér) - vécé nincs. Másik irány (őrmező) - vécé nincs. Békávé csúcspont van. Megkérdeztem, merre találok mosdót. Talán ha robot lennék, kevesebb megrökönyödéssel bámultak volna meg. Milyen mosdót? Itt csak szolgálati helyiségek vannak. Igen, nekünk van mosdónk, de az szolgálati mosdó. Én meg ugye csak munkába mentem, az nem ér fel a szolgálattal. Úgy tudták, a másik oldalon fent, az eteletéren, a volánpályáudvaron talán van, nézzem meg, nyitva van-e. Mert úgy tudták, nincs mindig nyitva.  Mindegy is, nem néztem meg, nem terveztem húsz percnél többet az állomáson tölteni, az meg erősen lejáróban volt. Basszus, itt eus pénzből összegányoltak egy teljesen logikátlan és félkész létesítményt, a legcsekélyebb élő emberre szabott szolgáltatások nélkül. Vissza a vágányokhoz, vonat kiírva, lány jön. Kávéval kínál - na, azt nem, egy csepp folyadék sem fér már belém, holott izzadok mint a ló és szomjazom. Megjött a vonat. Másik vágányra, mint azt a kiírás jelezte (csak mondom: pont így szokott lenni máskor is). Másfél óra múlva jutottam mosdóhoz (máshol, persze és persze vonaton nem próbálkozom)

Az élet szép részéhez: pipacsmezők, bodzaillat, lila hagymamezők, hársillat, nyár van, nyár.