Hat kiló meggyet már kimagoztam. Még tizenkét kilónyi meggy epekedve, sóhajtozva vágyik rá, hogy őket is kimagozzam. És tiszta lelkű befőttes üvegek várnak türelmesen a sorukra, hogy őket is megtöltsem magozott meggyel. És meg is fogom tenni, mert a hülyeség nagy úr.
De van mentség, vagy legalábbis magyarázat, racionális(nak tűnő) - hogy hát csak 200 forint volt egy kiló meggy, frissen ládákba szedve. Hatalmas szemű, édes, zamatos, hibátlan. És olvastam, hogy a gonosz konzervgyárak milyen nyomott áron vennék a meggyet. És hogy a bátor meggytermesztők szembeszálltak a hatalmas, őrjöngő fenevaddal és csakazértse adják el nekik a meggyüket annyiért. Igazuk is van. De hát csak nem hagyhatok megrohadni egy csomó meggyet és éhen halni igaz szívű termesztőket, igaz-e?
Úgyhogy (de ez itt már tényleg az apróbetűs rész, amit ne olvassatok el, mint a bankokban), úgy gondolom, hogy ha ezzel az adaggal
És ha valaki azt meri kommentelni, hogy én csak ne nyafogjak, mert
ööö ma este főztem be - illetve főztünk Borival - egy jóval kisebb adagot, a seregélyek elől épp csak hírmondó maradt Balatonon (tavaly több mint 20 kg-t szedtem le arról a fáról, amit idén teljesen lezabáltak). Szóval volt úgy 3 kg balatoni, vettem még ötöt a piacon (250 ft/kg) meg 2 kg ribizlit, Bori kimagozta a nagyját, Marcival megpucoltuk a ribizlit, tettem a fagyasztóba ebből is, abból is, a maradékot meg összefőztem. Szerintem klassz lett, kitartást a 12 kg-hoz (meggymagozó rlz)
VálaszTörlésÓ én már túl vagyok rajta kb 20 kg volt és innen nézve egész jó buli:) Dzsem lett belőle - jókat lehet gondolkodni közben, meg filmet nézni, jobb is ha nem nézel oda, mert akkor nem látod ha kukacos:)
VálaszTörlés