2015. május 6., szerda

Az emberek megölik magukat, az utcán patkánytetem hever

Jaj, nem kell már annyira csodálkozni, ez a valóság, itt hever körülöttünk (de énkörülöttem mindenképp). És ne aggódjatok, az emberek valami csoda folytán mégis megmenekültek, pedig senki egy lyukas garast nem adott volna az életükért abban a pillanatban, amikor a gyorsvonat előtt átszaladtak a síneken, az egyikük elesett és gyakorlatilag négykézláb mászott ki a vonat előtt néhány centiméterre a sínekről. Most azt gondoljátok, ez bizonyára ritka eset - de nem, szinte mindennapos. Igaz, a többség nem botlik el futás közben, így a sima hétköznapokon kevésbé intenzív az élmény - ennek megfelelően meglehetősen gyakori. Azt gondolják, majd megússzák. De nem, évente néhányan nem szokták megúszni. A patkány sem úszta meg, az út szélén hevert tündérország gyönyörű földjén. Beszűkült, életellenes beállítódottságommal úgy gondolom (de ritkán mondom ki hangosan, mert szégyellem), hogy a halott patkány a jó patkány. De ez sajnos nem igaz. A halott patkány is undorító - és noha attól már nem kell félni, hogy bemászik az ágyamba vagy fel a vécéből fel a fenekemhez, mikor rajta ülök (lehet röhögni, elég gyerekes félelmek), de az sajnos valós aggodalom, hogy ahol van az út szélén elütve, ott lapul több is nagy vidáman (és csak arra várnak, hogy bemásszanak az ágyamba van a vécé csövén át a fenekembe). Ezen kívül a hatalmas legyek is életre keltek és garázdálkodnak városszerte. Hát, helló, idei tavasz, helló idei nyár!

10 megjegyzés:

  1. az nekem is régi félelmem, hogy patkány harap a seggembe a vécén ülve. asszem azóta, mióta harmadéves koromban Londonban laktam egy fél évig, ott több ilyen patkány seggbeharapós cikket is olvastam az újságban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jajbasszus! idén éreztem úgy életemben először, hogy szívesen megnézném a szigetországot és benne Londont... most megint nagyon sokat kell majd dolgoznia az angoltanáromnak, hogy visszaállítsa a bizalmamat

      Törlés
    2. Indiában is előfordul, Sir D. Attenborough-val is kis híján megesett. (Nálunk napokig hevert egy patkánytetem a CBA felirat alatt).

      Törlés
  2. Hát én nem röhögök egyáltalán, pont én hogy is röhögnék, aki már jó ideje a tartalék folyékony mosószeres flakont a vécétetőn tárolom (hogy miért és milyen esemény óta, azt most itt hosszú lenne elmesélni). Leveszem, visszateszem, kibírom. Szóval, egyáltalán nem gyerekes félelem ez. :(
    A bábolnaiaknak kell szólni, ingyen jönnek, őket folyamatosan a főváros fizeti a patkánymentesítésért, a csatornarendszerbe rendszeresen teszik az irtószert. Ez saját tapasztalatunk itt a budai nagyvárosi környezetben, ők maguk mondták, ez így működik, csak nem köztudott, mert mindenkiben az él, hogy már patkánymentesítve van a város. De nem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. akkor a londoniak helyett felhívom a bábolnaiakat (a flakonos sztorid sem nyugtat meg :( remélem, nem egy patkány mászott ki a vécéből????? én egyébként azonnal szörnyet halnék ijedtemben, egészen hétköznapi dolgoktól is nagyon meg tudok ijedni, pld. hogy vki bejön úgy, hogy nem hallom, aztán meg megszólal... nemhogy ilyesmitől)

      Törlés
    2. Nem, még nem mászott ki, de a fal másik oldalán ott voltak napokig, őket irtották ki az irtók. Azóta érzékeny vagyok minden motoszkálós zajra, vááá, nem akarok földszinten lakni, inkább laknék emeleten. :(

      Törlés
  3. Most marciusban (pont otthon voltam bp-en, azer emlekszem a datumra) volt egy ilyen hir otthon, h valaki szembetalallta magat egy patkannyal a wc-n... (Zerencsejere meg nem ult le...) szoval nem is tudom miert irtam ezt most ide le, ne haragudj..

    VálaszTörlés
  4. igazán kedvesek vagytok, hogy segítettetek lerántani hazug világomról a tudatlanság leplét, most látom csak, micsoda védett burokban őgyelegtem idáig faltól falig - miközben azt hittem, ez a valóság... szia, valóság! nem tetszel

    VálaszTörlés
  5. Martine, nézd meg a Lecso't, attôl talàn megenyhülsz, hiszen a patkány csak egy aranyos egér!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem, a patkány félelmetes (az egértől nem félek, de mondjuk azért van az a mennyiségi korát és nem is túl magasan, hogy már az is undorító), és én nem is akarom megszeretni őket (A. egyik munkatársának volt két patkánya a munkahelyén - azok végül is jófejek voltak, évek alatt sikerült egészen megkedvelnem őke - DE! azok nem mászkáltak szabadon a világban - szóval, azokat könnyű volt nemannyira utálnit)

      Törlés