Most mondom el utoljára!

Hallod, Zoé? Most mondom el utoljára! Most mondom el utoljára! Most mondom el utoljára! Most mondom el utoljára! Most mondom el utoljára! Most mondom el utoljára! Most mondom el utoljára! Nem érted? Most mondom el utoljára! Zoé! Ülj már meg a seggeden! Most mondom el utoljára! Most mondom el utoljára! Most mondom el utoljára! Most mondom el utoljára! Most mondom el utoljára!

És ezt hallgatta az egész busz, minimum nyolc megállón keresztül - de tartok tőle, hogy tovább is, mert pusztán azzal, hogy én leszálltam, a szép vörös hajú anyuka nem döbbent rá arra, hogy épp azt tanítja Zoénak (akinek hangját sem hallottam az úton), hogy amit mond, azt nem kell túlzottan komolyan venni, mert úgysem igaz.

Egyébként pedig ahogy jövök-megyek, járok-kelek város (sőt, ország) szerte - azt hallom, hogy némelyek úgy beszélnek az ő csajukkal, fiújukkal, férjükkel, feleségükkel, gyerekükkel, szüleikkel, szomszédaikkal (összességében: egymással), ahogy mi (úgy értem, én, a családom, a barátaim) sosem szoktunk. Erőszakosan, durván, trágárul, hangosan, bántóan. Mi sem vagyunk egyébként szentek, meg még olyan nagyon bezzegek sem, tapasztalhattátok, hogy én még itt a blogban is simán káromkodok nektek nagy szomorúságotokra (örülök, hogy kedves és szépbeszédű emberek olvasnak) - de valahogy tényleg úgy szoktuk meg ebben a mi kis védett mikrokörnyezetünkben, hogy ha káromkodunk is, az a levegőbe megy, és nem anyázzuk egymást, még akkor sem, amikor épp haragszunk - de nem is haragszunk folyton. És nem tartjuk sem viccesnek, sem természetesnek, hogy hátba vagdaljuk, meg orron pöcköljük, meg fejbe kólintsuk egymást - nem beszélve arról, hogy nem szoktuk rugdosódni egymás közt, de még köpködni sem. Valahogy így alakult minálunk, hogy a manapság bevett kommunikációs skillek bizonyos szegmensei egész egyszerűen kimaradtak a szocializációs repertoárunkból. Nagy kár érte!

Hogy mit veszítünk tudatlanságunkkal? Például nem helyesen azonosítjuk be, hogy be kell-e avatkoznunk, megakadályozandó az erőszakot. Nem tudjuk eldönteni, hogy csak beszélgetnek, vagy már ölik egymás. Igen, mimóza vagyok, az egy szép sárga virág, egy alig észrevehető érintésre is összerezzen.